Itt találod az összes cikket a „Fehér Tamás” témában!
2023 első negyedévében a magyarországi munkáltatók 32 százaléka tervezi csökkenteni munkaerő-állományát, miközben csupán 22 százalékuk jelez bővítést.
A Covid-járvány első időszaka óta először fordul elő, hogy a Magyarországon működő vállalatok közül többen terveznek elbocsátást, mint létszámnövelést.
A legfontosabb tudnivalókat a Jalsovszky Ügyvédi Iroda foglalta össze.
A magyar munkavállalók 59 százaléka, átlagosan 12,7 százalékos béremelést kapott az idei évben. A legnagyobb emelésről az élelmiszeripari és mezőgazdasági szektor dolgozói számoltak be.
Az üzleti életben is meglepően hasznosak lehetnek egyes olyan egzotikusabb bizonyítási eszközök, amelyeket jellemzően csak a filmekben vagy súlyos büntetőügyekben tudunk elképzelni. Pedig a mindennapi életben is komoly kellemetlenségeket előzhetünk meg egy magánnyomozó időben történő megbízásával, vagy éppen egy jól irányzott hazugságvizsgálattal.
Szenvedélyem, hogy szervezetátalakítási projektekben vegyek részt. Erre már számos lehetőségem adódott, de minden helyzet más és más. Sohasem lehet megunni – mondta az Üzletemnek Fehér Tamás, a ManpowerGroup magyarországi ügyvezetője.
Bár sokan már azt gondolták, hogy végérvényesen leáldozott a talált pénzek időszakának, az adózók most mégis kaptak egy utolsó esélyt.
Immár hatodik éve csökken az adónemek száma Magyarországon. A tavalyihoz képest idén megint kettővel kevesebb, összesen 52 adónemet számolhattunk össze, és láthatóan ez a trend jövőre is folytatódik. Mindeközben az egyszerűsített adókból és az áfából származó bevételek tovább nőnek. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összesítése.
A Kúria először döntött érdemben a behajthatatlan követelésekre jutó áfa visszatérítésével kapcsolatos ügyekben – mégpedig az adózók javára. Az ítéletek több hasonló ügyben is utat mutatnak, sőt: a 2020-ban hatályba lépett szabályok alapján kért visszatérítésekben is segíthetik az adózókat.
A napokban járt le a határon átnyúló adózási konstrukcióban érintett feleknek az első ún. DAC-6-os adatszolgáltatási kötelezettsége.
Óhatatlanul is a jól ismert akadálypályás tévéműsor juthat az eszünkbe, ha az új, 2020-as szabályok alapján kérjük vissza az áfát a behajthatatlan követeléseinkre. Az első konkrét tapasztalatok mutatják, hogy sok nehézséggel kell megküzdenie annak, aki vissza akarja kapni az áfát.
Egy ideje egyértelmű, hogy Magyarország uniós jogot sért azzal, hogy nem engedi a behajthatatlan követelések áfájának visszatérítését. Az pedig, hogy immár magyar adózók ügye is az Európai Unió Bírósága (EUB) elé került, lépéskényszerbe hozta a magyar jogalkotót – írja dr. Fehér Tamás ügyvéd.
2019 januárjától önálló szakterületként működik tovább a Jalsovszky Ügyvédi Iroda peres vitarendezési csoportja.
Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: