Szerbia szeretne beszállni a Paks II atomerőmű megépítésébe – mondta Aleksandar Vučić szerb elnök a belgrádi Prva Televízónak adott interjúban.
„Javasolni fogom Viktornak, hogy 5–10 százalékkal beszállnánk, ami 500 vagy 1000 millió eurót jelentene, hogy használhassuk az ott előállított áram egy részét” – mondta az interjúban Vucic a Balk Magazin cikke szerint.
A szerb elnök a világban kialakult energiaválsággal kapcsolatban elmondta: Szerbia nem tervezi sem az áram, sem a gáz árának emelését, hiszen ezektől az áraktól függ, hogy mennyibe kerül az élelmiszerek és minden más termék ára, vagyis az ország fennmaradása.
Vučić szerint jelenleg Lengyelország van a legjobb helyzetben, mert az elektromos energia 70 százalékát széntüzelésű hőerőművek állítják elő, amelyeket nem is akarnak bezárni, jól járnak azok is, akik atomerőművel rendelkeznek, viszont mindenki tönkremegy, akinek nincs atomerőműve vagy szene.
Idén akár 624 milliárd dollárt is költhetnek energiahatékonysági beruházásokra világszerte a tavalyi 600 milliárd dollár után – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzéséből. A tanulmány szerint a tavalyi 2,2 százalékról 2030-ra 4 százalék fölé kellene emelni az energiahatékonyság növelésének ütemét.
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: