Küszöbön az atomreneszánsz

2021. 10. 20., 22:30

Az elmúlt napok nemzetközi szakpolitikai fejleményeit Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai Üzletágának vezetője vette sorra.

A napokban jelenik meg egy új fontos brit szakpolitikai dokumentum, amiben – a Financial Times előzetes információi alapján – központi szerep jut a nukleáris fejlesztéseknek. A szigetország egy új walesi blokk építéséről tárgyal a Westinghouse-szal, emellett nagy reményeket fűz a kis moduláris reaktorok fejlesztéséhez is – írja friss bejegyzésében Hortay Olivér.

Bár Macron korábban csökkenteni kívánta Franciaország nukleáris kapacitásait, a múlt héten bejelentette, hogy „nagyon gyorsan elkezd befektetni új nukleáris projektekbe” és elsőszámú célja, hogy Franciaország 2030-ra rendelkezzen üzembe helyezett kis moduláris reaktorral.

A finnek beálltak azok közé az országok közé, amelyek Brüsszelben az atomenergia tiszta minősítéséért küzdenek. Mindezt úgy, hogy a (koalícióban) kormányon lévő zöld párt korábban radikális atomellenes retorikát folytatott. Mostanra azonban inkább a technológiasemlegesség mellett érvelnek.

A múlt héten egy kutatókból, újságírókból és egyéb értelmiségiekből álló csoport nyílt levelet írt, amiben arra kérik az alakulóban lévő új német kormányt, hogy a súlyos gazdasági és környezetvédelmi következmények miatt ne állítsa le 2022-ben Németország maradék reaktorait. A szerzők véleménye szerint a nukleáris leszerelés mögötti társadalmi támogatottság az elmúlt években megkopott, így a korábbi politikai érvek nem érvényesek többé.

Két hete jelentette be Koicsi Hagiuda gazdasági miniszter, hogy Japán újraindítja atomerőműveit. A tervek szerint a következő napokban megjelenik az új japán energiastratégia, amiben várhatóan jelentős szerep jut a nukleáris technológiának.

Akik pedig a politikusok helyett inkább a vizionáriusokban bíznak, azoknak érdemes megnézni Elon Musk megnyilvánulásait az elmúlt hetekből. Én eddig három olyan beszélgetést is találtam, amiben a nukleáris technológia mellett érvel.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2021. 11. 30., 11:59
Ismét a zeneművészet tíz legkiválóbb fiatal képviselőjét díjazta az MVM. A Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának kétmillió forinttal járó elismeréseit tizennegyedik alkalommal adták át 2021. november 23-án. (x)
2021-12-07 19:02:32
Az International Data Corporation (IDC) amerikai kutatócég rontotta az okostelefon-kiszállítások idei és jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését a világban. Az IDC előrejelzése szerint 2021-ben 5,3 százalékkal, mintegy 1,35 milliárd darabra nő a globális okostelefon kiszállítás.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

Egy friss felmérés szerint, amelyet a német Sopexa cég készített több mint ezer – német, belga, holland, brit, kínai, japán, egyesült államokbeli és kanadai – borkereskedő bevonásával, a borvilág az elmúlt néhány év nehézségei után ismét optimistán tekint a jövőbe.

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL