Paks II: jövő januárban kezdődnek a munkák

atombusiness.hu  |  2017. 08. 29., 08:31

A Paks II atomerőmű építését nem állíthatja meg most már semmi - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A Paks II atomerőmű építését nem állíthatja meg most már semmi - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

Új döntéseket nem hoztak, a korábban meghozott megállapodások végrehajtását tekintették át – mondta hétfőn újságíróknak Szijjártó Péter Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő tárgyalásai után. Putyin a nemzetközi cselgáncs szövetség tiszteletbeli elnökeként tett hétfőn villámlátogatást Budapesten.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte: a korábban meghozott közös döntések gyümölcsei kezdenek beérni, pozitív eredményei, hatásai kezdenek látszani.

Kiemelte: hosszú évek visszaesését követően - amely az európai uniós szankciókból és egyéb világgazdasági hatásokból adódott - idén újra elkezdett jelentősen növekedni a két ország közötti kereskedelmi forgalom, május végéig 34 százalékkal.

Ezen belül 30 százalékkal növelték a magyar exportot, ennek két összetevője van: egyrészt a 44 százalékos növekedés a gyógyszeriparban, másrészt az, hogy az oroszok támogatják magyar cégek élelmiszeripari beruházásait, három beruházást átadtak, kettő még folyamatban van, a magyar gabonaexport 89 százalékkal növekedett az első öt hónapban. A következő lépcsőfok a magyar vízipari beruházások végrehajtása lesz.

A miniszter kifejtette, hogy az orosz elnök és a magyar miniszterelnök találkozóján is megerősítették, ami vasárnap hangzott el Süli János paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter és az orosz Roszatom cég elnökének tárgyalásán, hogy az EU-s eljárások elhúzódása miatti 22 hónapos csúszás után a jövő év legelején, januárban megindul az építkezési folyamat Pakson, a Paks II atomerőmű építését „nem állíthatja meg most már semmi”.

A beruházás teljes összege 12 milliárd dollár, és hétfőn is megerősítették, hogy ebből 5 milliárd dollár értékű munkát magyar vállalatok végezhetnek el, tehát a 40 százalékos arányhoz tartja magát az orosz fél - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy megindult a közvetlen légi összeköttetés Szentpétervár és Budapest között, valamint arra, hogy szeptembertől 184 orosz hallgató kezdi meg tanulmányait Magyarországon. Hétfőn pedig megállapodott az orosz egészségügyi miniszterrel arról, hogy százra növelik a magyar diákoknak adandó ösztöndíjak számát.

A földgázszállításról azt mondta: az orosz elnök megerősítette, hogy Oroszország Törökországgal, Bulgáriával és Szerbiával is együtt dolgozik Magyarország mellett azért, hogy Törökországból az oda szállított orosz gáz eljuthasson Nyugat-Európába. Ez az útvonal 2019 végére kell, hogy létrejöjjön.

Ez nem új vezeték, mint amilyen a Déli Áramlat lett volna, hanem a bolgár, szerb és magyar hálózat modernizációjával, valamint bizonyos szakaszokon új vezeték építésével alakul ki.

2019 végén Magyarország déli határánál 10 milliárd köbméter gáz fogadására képes infrastruktúra épül ki, amellyel a magyarországi fogyasztás biztosításán túl Ausztria irányába hagyja el az országot, tehát Ausztria bekapcsolásával ebben a projektben komoly nyugat-európai érdek is van. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 23., 16:10
A cafeteria-juttatások szabályozása 2025-ben a munkavállalók és munkáltatók számára egyaránt számos új lehetőséget hozott. A lehetőségek a SZÉP Kártya lakásfelújítási opciótól az adómentes állatkerti belépőn át a távmunka-támogatásig számos megfontolásra érdemes opciót tartalmaznak. A legfontosabb tudnivalókat Honyek Péter, a PwC Magyarország igazgatója foglalta össze.
2025-03-21 19:10:00
Az Agroinform.hu legfrissebb felmérése szerint a legtöbben továbbra is elsősorban rekreációs tevékenységként tekintenek a kiskert gondozására, azonban a zöldség- és gyümölcsárak újbóli emelkedése miatt a hobbikertészek 70 százaléka számára anyagilag is fontos szerepe van a saját célra történő termelésnek.
2025-03-21 17:10:00
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 56 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ami 6 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért aránynál. A munkavállalók kétharmada azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 62 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder március elején végzett munkaerőpiaci kutatásából.
2025-03-21 14:15:00
Az Európai Bizottság közzétette a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére vonatkozó javaslatcsomagját. Az Omnibus célja egy olyan kedvezőbb üzleti környezet megteremtése, ami támogatja a vállalatok növekedését, innovációját és a munkahelyteremtést. Hatálybalépését követően a javaslatcsomag intézkedései jelentősen növelhetik az uniós cégek versenyképességét.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

A SALT Budapest alapvető filozófiája a hagyományos magyar konyha újragondolása. Tóth Szilárd séf és csapata olyan régi recepteket és technikákat elevenít fel, amelyek évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt jellemezték a magyar vidéki konyhát.

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL