Az Országgyűlés 119 igen, 44 nem szavazattal és 16 tartózkodás mellett elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely kihirdeti a paksi atomerőmű bővítéséhez kapcsolódó hitelmegállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyvet.
Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium államtitkára a javaslat vitájában az államközi hitelmegállapodásról azt mondta: a magyar kormány sikeres tárgyalásait követően Magyarország számára kedvezően módosul a paksi bővítés finanszírozási szerződése. A beruházás nyolcvan százalékát az Országgyűlés által már jóváhagyott orosz-magyar hitelszerződés biztosítja.
A szerződés előnyös, mert hosszú a futamidő, és az országnak jogában áll bármikor névértéken előtörleszteni a már felvett összeget – emelte ki az államtitkár. Az új megállapodás a kamatszintet nem érinti, ugyanakkor a hitel tőketörlesztését 2031-ben, a két új erőművi blokk üzembe helyezését követően kell megkezdeni, így a törlesztést már az erőmű termelheti ki. (MTI)
Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.
Nem hagyományos vacsorahely, hanem olyan tér, ahol az étel, az ital és az éjszaka hangulata összekapcsolódik.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: