Elfogadták a paksi atomerőmű bővítésének műszaki tervét

atombusiness.hu  |  2019. 10. 07., 11:12

Szijjártó Péter, külügyi és külgazdasági miniszter, 2019. október 2-án találkozott a Roszatom vezérigazgatójával, Alexej Lihacsovval. A tárgyalás után Szijjártó azt nyilatkozta, hogy a paksi bővítés műszaki tervei végre elfogadásra kerültek.

Szijjártó Péter, külügyi és külgazdasági miniszter, 2019. október 2-án találkozott a Roszatom vezérigazgatójával, Alexej Lihacsovval. A tárgyalás után Szijjártó azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a paksi bővítés műszaki tervei végre elfogadásra kerültek.

Jó hír, hogy a paksi atomerőmű-bővítés műszaki tervét el tudtuk fogadni – mondta Szijjártó.

„Ez egy fontos mérföldkő a felkészülés során. Most már meghaladta a háromszázat a megkapott engedélyek száma, amelyek között olyan fontos engedély is van, mint a környezetvédelmi engedély” – jelentette ki

Aminiszter azt is hozzátette, hogy a felvonulási épületek közül az első háromhoz is megvan az építési engedély. Közülük az elsőt, a fővállalkozó irodaházát el is kezdték építeni. A létesítési engedély kidolgozásának folyamata is a megfelelő ütemben halad. A 300 ezer oldala engedélyt 2020 nyarán kell benyújtani az engedélyező hatósághoz – adta hírül az MTI.

 

A képen: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jelena Burmisztrova, a Gazprom gázkivitellel foglalkozó vállalata, a Gazprom Export vezérigazgatója kétoldalú megbeszélést folytat az Orosz energetikai héten (Russian Energy Week) Moszkvában 2019. október 2-án (Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 21:51:00
Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az NTAK első féléves adata alapján – írja a turizmus.com.
2023-09-21 20:21:00
A debreceni lakáspiacon is jellemző a túlkínálat és a csökkenő forgalom, ezért a ténylegesen fizetni tudó vevők határozzák meg a piacot, azok az eladók tudják sikeresen értékesíteni a lakásukat, akik hajlandók az alkura, amely jelenleg elérheti akár a 10–15 százalékot is – mondta el Dupka Melinda, a Melinda Ingatlan tulajdonosa az ingatlan.com-nak.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL