„A Roszatom képes a paksi beruházás végrehajtására”

2022. 05. 05., 14:07

Szijjártó Péter és Alekszej Lihacsov isztambuli tárgyalásán a Roszatom vezetője megerősítette: a cég képes a paksi beruházás végrehajtására.

Magyarország nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdeke a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítése, a Roszatom pedig képes a beruházás végrehajtására – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek, miután Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt Isztambulban. A miniszter közölte: a tárgyaláson a Roszatom vezetői biztosították Magyarországot arról, hogy technológiai szempontból továbbra is képesek a beruházás végrehajtására. Hozzátette: az Országos Atomenergia Hivatal most vizsgálja azokat az engedélykérelmeket, amelyeket beadtak, és azt követően, hogy ezeket megkapják, az erőmű építési munkálatai a következő fázisba léphetnek.

A Paksi Atomerőmű két új blokkjának a megépítése Magyarország nemzetbiztonsági, nemzetgazdasági, nemzetstratégiai érdekeit szolgálja, az Magyarország energiaellátását biztosabbá és kiszámíthatóbbá fogja tenni – idézi az MTI Szijjártó Pétert. A miniszter hangsúlyozta: a 21. század első negyedének végén olyan típusú kihívásokkal kell szembesülnie a világnak, Európának és benne Magyarországnak is, amelyekre senki sem számított. Nemcsak a fizikai biztonságunkról, hanem az energiaellátás biztonságáról is szó van – fűzte hozzá. Kiemelte: elképesztő kihívások terhelik a világ energiapiacának működését, és az olyan országok, mint Magyarország, amely alapvetően az energiahordozók importjára kényszerül, különösképpen megérzik ezeket a nehézségeket.

Kijelentette: Magyarországnak az az érdeke, hogy minél nagyobb mértékben önellátó tudjon lenni az energiatermelés tekintetében, és ehhez kapacitásokra van szükség, a legnagyobb sajátenergia-előállítási kapacitás lehetőségét pedig az atomenergia jelenti. Szijjártó Péter úgy értékelt: „az atomenergia olcsó, biztonságos és környezetkímélő módja az energia előállításának, és biztosítja azt, hogy Magyarország a rezsicsökkentés vívmányait meg tudja tartani, valamint a környezetvédelem területén vállalt céljainak is megfeleljen.” Rámutatott: a napi szállításokra épülő energiaágazatok – így a földgáz és kőolaj – tekintetében is nemzetközi viták és kihívások vannak. Ezért – folytatta – fontos, hogy Magyarország megerősítse a nukleáris energiát, ahol hosszú évekre előre lehet tárolni a nukleáris fűtőanyagokat, így az atomenergia használata jelentős mértékű függetlenséget és stabilitást biztosít az energiaellátásban.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 10:10
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.
2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 10., 12:10
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL