Itt találod az összes cikket a „Zalazone” témában!
Kis- és középvállalkozások támogatására nyílt iroda a ZalaZONE Park irodaépületében a Széchenyi István Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) együttműködésének eredményeként.
Rekordszámú, több mint ötven kiállító vett részt a győri Széchenyi István Egyetem Karrierbörzéjén április 18-án. A cégek mintegy hatszáz állás- és gyakornoki lehetőséget kínáltak. A rendezvényen standdal szerepeltek az egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában lévő cégek.
A T-Systems Magyarország Zrt. tervezheti és építheti meg az önvezető járművek zalaegerszegi próbapályájának speciális irányítási és IT-alépítményi rendszerét. A beruházás keretében a kommunikációs hálózaton túl 5G-s campus hálózat tervezése és részben alapinfrastuktúrája is megvalósul, melynek révén erősödnek az európai összehasonlításban jelenleg is kimagasló tesztcentrum képességei.
A járványhelyzet ellenére zavartalanul folytatódik, és hamarosan a végső, azaz a harmadik üteméhez érkezik a Zalazone zalaegerszegi járműipari tesztpálya építése – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken, a pályán rendezett nemzetközi online konferencián.
Évente több mint 1,3 milliárd aludoboz kerül forgalomba hazánkban. Szeptember 23-án, a nemzetközi hulladékgyűjtő nap alkalmából fontos arról is beszélni, hogy miért tekinthetünk értékes hulladékként az alumíniumdobozokra?
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: