Itt találod az összes cikket a „üzleti szolgáltató központ” témában!
A Magyarországon működő üzleti szolgáltatóközpontok már több mint 100 főt alkalmaznak, és a következő években is dinamikusan nőni fog a kiemelkedő munkakörülményeket biztosító álláslehetőségek száma.
A Magyarországon működő üzleti szolgáltatóközpontok többsége jelenleg Budapesten végzi tevékenységét, de a főváros mellett egyre népszerűbbek az egyetemi városok is, az új egység nyitását tervező központok kétharmada vidéki helyszínben gondolkodik.
A válságokkal teli időszak ellenére az idei esztendőre 200 fölé emelkedett az üzleti szolgáltatóközpontok száma Magyarországon, a szektor által foglalkoztatottak száma pedig 5 év alatt megduplázódott és már meghaladja a 100 ezer főt – hangzott el a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség által szervezett „Business Services Hungary 2023” című konferencián.
A Joint Venture Szövetség újonnan létrehozott AI & Automatizációs Fóruma első villámfelmérésében azt térképezte fel, hol tartanak a hazai cégek a generatív mesterséges intelligencia alkalmazásában.
A keleti országrészben az utóbbi években tapasztalható gazdasági fejlődés elsősorban az ipar fellendülésének köszönhető, ami Nyíregyházán is egyértelműen jelen van. Ez pedig természetesen a környék álláslehetőségeire is hatással van.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: