Itt találod az összes cikket a „rezsi” témában!
Lépnek a vállalatok a magas energiaköltségek miatt: tízből hat cég már nyáron tesz valamit azért, hogy alacsonyabb számlákat kelljen fizetnie – derül ki a K&H kutatásából.
A hazai vállalatok 90 százaléka egyetért azzal, hogy jelentősen csökkent a munkavállalók reáljövedelme 2022-ben.
A magyarok 50 százalékát anyagi szempontból is rosszul érintette a járvány, csökkent ugyanis a jövedelmük, 46 százalékuk nem érzékelt változást, 4 százalék pedig valamivel több pénzből tud gazdálkodni - mutat rá az éles különbségekre a K&H biztos jövő felmérése.
A tavalyi év harmadik negyedében 5302 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, a kiadások pedig 4444 lejre emelkedtek, a bevételek 83,8 százalékát téve ki.
Akik a járványhelyzet miatt home office-ban dolgoznak, a legtöbb esetben azt tapasztalhatták, hogy az otthoni munkavégzés kétségtelen előnyei mellett akad némi hátulütő is. Például megnőtt a háztartás rezsiköltsége.
Közel 21 százalékkal többet költöttek belföldön a K&H bankkártyásai az idei év első kilenc napjában, mint egy évvel korábban - áll a bank összefoglalójában, amelyből kiderül az is, hogy például a bankkártyás élelmiszer-vásárlások összege 40 százalékkal emelkedett.
A folyamatosan növekvő energiaárak miatt egyre több szlovákiai családnak okoz gondot a rezsiköltségek megtérítése. A legnehezebb helyzetben a gyermeküket egyedül nevelő szülők és a többgyermekes családok vannak.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: