Itt találod az összes cikket a „openai” témában!
Az egyik legnagyobb kiberbiztonsági vállalat vezetője szerint az AI új korszakot nyit a weben. Most dől el a tartalomkészítők, a technológiai cégek és a keresőmotorok sorsa.
A ChatGPT-t készítő OpenAI új vállalata több, mint 2300 milliárd forint értékű befektetéssel rajtol. A cél olyan eszközök fejlesztése, amelyek „túlmutatnak a képernyők világán”.
Jelenleg is zajlik a versenyellenes per az USA és a Google között, aminek az lehet a vége, hogy a vállalatot a nagy sikerű böngészőjének eladására kényszerítik. Sorban állás indult érte.
Az OpenAI slágerterméke – amelynek a legóvatosabb becslések szerint is több százmillió felhasználója van – mostantól képes megjegyezni és felhasználni az összes korábbi beszélgetést, amit lebonyolítunk vele.
Érdekes vételi ajánlatok röpködnek egyik cégvezetőtől a másik felé, onnan meg vissza. Az összegek köszönőviszonyban sincsenek a szóban forgó vállalatok értékével, de akkor mire megy ki a játék az X és az OpenAI között?
Az amerikai technológiai ágazat jelentős vérveszteséget szenvedett el, miután egy kínai startup olyan mesterséges intelligencia alkalmazást mutatott be, ami nem csak vetekszik az amerikai AI-kkal, még jóval olcsóbb is.
Már elég idő telt el a ChatGPT megjelenése óta ahhoz, hogy egyértelmű legyen, a munkaerőpiac milyen változásokat él meg a mesterséges intelligencia miatt. Nagyon más ez, mint az ipari forradalom volt és sokkal nagyobb hatása lehet.
A ChatGPT-vel nagyot robbantó vállalat legújabb fejlesztése a Sora, egy olyan mesterséges intelligencia modell, ami minden korábbinál valósághűbb videókat generál, csupán a bevitt szöveg alapján.
A Google régóta várt és jó ideje halogatott mesterséges intelligenciájának debütálása várhatóan egy olyan generatív AI chatbotot ad a felhasználók kezébe, ami túlszárnyalja elődjét, a rossz fogadtatásban részesült Bardot. Az új AI Gemini névre hallgat majd.
Egy mesterséges intelligencia iszonyatos mennyiségű adatfeldolgozásra képes, de ennek ára van. A működéséhez szükséges hardverek rengeteg energiát fogyasztanak, ami egyre kritikusabb kérdéseket vet fel.
A mesterséges intelligencia vezérelte nyelvi modell evolúciós szintet lépett. A nagyvállalatok kiszolgálására hangolt AI a legnagyobb jelentőségű bejelentés az eredeti ChatGPT megjelenése óta: a benne rejlő lehetőségek szinte szó szerint korlátlanok.
Amikor az Apple új terméket dob piacra, a versenytársak, a fejlesztők és a fogyasztók is felkapják rá a fejüket. A mesterséges intelligencia (AI) eszközök körül kialakult őrület miatt csak idő kérdése, hogy az iPhone-gyártó is előrukkoljon egy nagy durranással ebben a szegmensben.
A keresőóriás anyacégének, az Alphabetnek a vezérigazgatója nem csinált titkot belőle, hogy milyen folyamatok indultak el a mesterséges intelligencia térnyerésével. Sundar Pichai az eltűnő állásokról is jóslatokba bocsátkozott.
Az AI sokkal nagyobb jelentőségű ipari és gazdasági tényező lesz a ma ismert Microsoftnál és Google-nél, amit a két cég időben észre is vett. Évtizedes harc kezdődik közöttük - árulta el a ChatGPT korai befektetője.
Nem véletlen, hogy milliárdokat fektet bele a Microsoft: a TikTok se szerzett annyi követőt ilyen rövid idő alatt, mint az AI csevegő, amit bármiről kérdezhetünk.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
A keleti országrészben az utóbbi években tapasztalható gazdasági fejlődés elsősorban az ipar fellendülésének köszönhető, ami Nyíregyházán is egyértelműen jelen van. Ez pedig természetesen a környék álláslehetőségeire is hatással van.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: