Nyári diákmunka program

Itt találod az összes cikket a „nyári diákmunka program” témában!

Több mint 20 ezer diák vehet részt a Nyári diákmunka programban

Több mint 20 ezer diák vehet részt a Nyári diákmunka programban

Idén immár tizenharmadik alkalommal hirdeti meg a kormány a Nyári diákmunka programot, amelynek 4,5 milliárd forintos forrásából bértámogatást nyújt a 16–25 év közötti, nappali tagozatos tanulók és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához.
2024. 09. 03., 23:03
29 ezren dolgoztak az idei Nyári diákmunka programban

A kormány idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Nyári diákmunka programot, amelyben a tervezett 20 ezer fő helyett összesen közel 29 ezren vettek részt – tájékoztatott Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

2023. 06. 10., 08:13
Június 15-én indul a regisztráció a Nyári diákmunka programra

A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok munkatapasztalat szerzését. Idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak.

2021. 07. 07., 10:00
Százmilliókkal emelték meg a Nyári diákmunka program keretösszegét

Már az első héten a húszezret közelítette a Nyári diákmunka program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma, a kormány a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte.

2020. 06. 23., 17:30
3 milliárd forintos keretösszeggel indul el a nyári Diákmunka program

A kormány idén 3 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a diákok nyári munkavállalását támogató programot, amelyben a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, július 1. és augusztus 30. között; mintegy 21 ezer diák jelentkezésére számítanak – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL