Itt találod az összes cikket a „mikromobilitás” témában!
Minden élethelyzetnek megvan az ideális közlekedési eszköze, ezért a Jövő Mobilitása Szövetség szerint az embereknek mindig mérlegelniük kell, hogy az autó, a kerékpár, a gyaloglás vagy éppen a vonat a legjobb megoldás.
Azt tartom a legnagyobb sikernek, hogy a segítségünkkel indulhatott el tavaly a TIER szolgáltatása Magyarországon, e-rollereink Budapest mellett már Siófokon is elérhetők – mondta az Üzletemnek Zsédely Balázs, a TIER Tech Hubok Igazgatója.
Szeretném, ha a budapesti csapat létszáma rövid távon megduplázódna, és a TIER Tech Hub a termék- és szoftverfejlesztés egyik hazai motorjává válna – mondta az Üzletemnek Zsédely Balázs, a TIER Tech Hubok igazgatója.
Az elmúlt két évben jelentősen nőtt a kerékpárral közlekedők száma Magyaroroszágon, ami a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint az autósoknak is előnyös a csökkenő gépjárműforgalom miatt.
A Craft, Impact, Crunch és Amuse Konferenciákon is részt vesz idén a budapesti TIER Tech Hub. A rövid időn belül duplájára bővülő fejlesztőcsapat szakmai workshopokkal, nyílt nappal és rollerteszteléssel várja az érdeklődőket.
Mivel a hibrid munkavégzés hosszabb távon is velünk marad, a munkahelyi mobilitás egyre fontosabb szemponttá válik – állapította meg a SHARE NOW és a HR Fest szeptemberi online felmérése.
A TIER, Európa vezető mikromobilitási szolgáltatója sikerrel zárta legújabb, 200 millió dolláros, D sorozatú tőkebevonását.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz 163 millió forintos támogatásával fejleszti a település két népszerű horgásztavának környezetét a kisszékelyi önkormányzat.
Ez az olasz pezsgő képes versenyezni a champagne-nyal.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: