Itt találod az összes cikket a „MI” témában!
Az időjárás- és a meteorológiai előrejelzések sokféleképpen és mind erőteljesebben befolyásolják az energiarendszerek és -piacok működését. Az energiakereskedők ezért is igyekeznek a lehető legpontosabb előrejelzések birtokába jutni.
„Ma teljesítjük az induló innovatív vállalkozások és a kkv-k felé tett azon ígéretünket, hogy hozzáférést biztosítunk számukra az európai szuperszámítógépekhez.”
Védelmi célú, öntanuló mesterséges intelligenciát kutató nemzetközi projektben vesz részt az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet.
Az infláció felgyorsult, az alapkamat pedig emelkedő pályára került, ami a befektetések piacát is érinti – derült ki a K&H befektetői klubjának budapesti rendezvényén. A K&H szakértői szerint kulcskérdés, hogy milyen stratégiát választanak most a megtakarítással rendelkezők.
Elsőként indít mesterséges intelligencia (MI) és ember együttműködésén nyugvó befektetési alapot privátbanki ügyfeleinek szeptember közepétől a K&H.
Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt – tájékoztatott Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke.
A magyar Aimotive mesterségesintelligencia-kutatója, Görög Márton nyerte a világ egyik legfontosabb MI-szakkonferenciájának, a NeurIPS konferencia Pommerman versenyét.
A magyarok több mint fele számít arra, hogy az önvezető autók széles körben elérhetők lesznek. A megkérdezettek 72 százaléka szívesen vásárolna mesterséges intelligencia által vezetett járművet.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Családbarát Magyarország Központ stratégiai együttműködési szerződést írt alá, amelynek célja a családi vállalkozások fejlesztése és a női vezetők támogatása.
A SALT Budapest alapvető filozófiája a hagyományos magyar konyha újragondolása. Tóth Szilárd séf és csapata olyan régi recepteket és technikákat elevenít fel, amelyek évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt jellemezték a magyar vidéki konyhát.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: