Itt találod az összes cikket a „Kozák Ákos” témában!
Eppel János, a VOSZ elnöke a 2022-ben megújított stratégia eredményeiről és a további tervekről is beszámolt a budapesti vállalkozói fórumon. Marosi Lászlót újabb öt évre megválasztották a BPVRSZ elnök-küldöttének.
A VOSZ Barométer indexe 54 százalékra emelkedett az idei első negyedévben, így öt negyedév után ismét az optimista tartományba került; a javulást elsősorban az üzleti hangulat erősödése és a beruházási szándékok élénkülése hajtja – mondta Kozák Ákos, a VOSZ társelnöke, az Egyensúly Intézet gazdaságkutatási igazgatója a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének budapesti sajtótájékoztatóján.
Vörös-Gubicza Zsanett, a VOSZ Szolgáltatásfejlesztési és Projekt igazgatója a 2022-ben megújított stratégia eredményeiről és a további tervekről is beszámolt a zalaegerszegi vállalkozói fórumon. Balogh Ádámot újabb öt évre megválasztották vármegyei elnök-küldöttnek.
A 2022-ben megújított stratégia eredményeiről és a további tervekről is beszámolt a szombathelyi vállalkozói fórumon Vörös-Gubicza Zsanett, a VOSZ Szolgáltatásfejlesztési és Projekt igazgatója.
Gazsi Attila, a VOSZ országos elnökhelyettese a 2022-ben megújított stratégia eredményeiről és a további tervekről is beszámolt a győri vállalkozói fórumon. Dr. Kovács Péter vármegyei elnök elmondta, hogy egyre több társszervezettel építenek win-win kapcsolatot.
Eppel János, a VOSZ elnöke a 2022-ben megújított stratégia eredményeiről és a további tervekről is beszámolt a kaposvári vállalkozói fórumon. Csizmadia Gábort újabb öt évre megválasztották a somogyi szervezet elnökének.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Ügyvezető elnöksége 2026-ban is országjárásra indult, hogy személyesen is találkozzon a vármegyei szervezetek tagjaival, vezetőivel és az önkormányzatok, valamint a közélet szereplőivel. Az Elnökség döntése értelmében az idén esedékes országos küldöttválasztásra a vármegyei rendezvényeken kerül sor. A közgyűléseken vármegyei elnököt, vármegyei vezetőséget és területi küldötteket is választanak. A Baranya Vármegyei Szervezet rendezvényét Pécsen tartották 2026. március 19-én.
Eppel János, a VOSZ elnöke a 2022-ben megújított stratégia eredményeiről és a további tervekről is beszámolt a szekszárdi vállalkozói fórumon. Dr. Fajszi Lajos, a vármegyei szervezet újra választott elnöke szerint Tolnában elérhető az 1500 fős VOSZ-tagság.
Eppel János, a VOSZ elnöke a 2022-ben megújított stratégia eredményeiről számolt be a székesfehérvári vállalkozói fórumon. A VOSZ Fejér Vármegyei Szervezetének élére további öt évre Halenár Istvánt választották meg.
A VOSZ 2022-ben megújított stratégiájának eddig elért eredményeiről, valamint a 2031-ig szóló tervekről is beszámolt a Szövetség elnöke, Eppel János a Békéscsabán megtartott vállalkozói fórumon. Losonczi István vármegyei elnök célul tűzte ki, hogy 2031-re ezer tagjuk legyen.
„Úton egy gazdagabb és boldogabb Magyarország felé.”
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, idei harmadik negyedévre vonatkozó számaiból.
A 400 tagvállalat megkérdezésével negyedévente készülő VOSZ Barométer Index az idei második negyedévben 50 százalékra csökkent az előző negyedévi 51 százalékról – számolt be Kozák Ákos, a VOSZ társelnöke, az Egyensúly Intézet gazdaságkutatási igazgatója.
Az év elején még mérsékelt optimizmussal tekintettünk előre, ám az elmúlt időszak friss makrogazdasági statisztikái és vámintézkedései új fényt vetnek az idei várakozásokra – összegezte a „jövőkép” változását Farkas Gábor, a PwC Magyarország cégtársa és Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet gazdaságkutatási igazgatója.
A kkv szektor üzleti hangulatát mérő VOSZ Barométer indexe újra 50 százalék fölötti tartományba került, 2024 utolsó negyedévéhez képest 4 százalékpontot emelkedett.
Egy digitális cafeteria platformra vonatkozó projekt lett a VOSZ SMART Ötletverseny győztese, miután ez a pályázat nyerte el a kiírás döntőjének közönségdíját. A vállalkozói fórumon – amely a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezetének éves mérlegzáró közgyűlését kísérte – Eppel János, a VOSZ elnöke ismertette a szervezet 2022-ben indult ötéves stratégiájának eddigi eredményeit.
Pontos képet kapni Magyarország és a vármegyék gazdasági helyzetéről – ez az egyik célja a VOSZ országos vállalkozói fórumsorozatának. A rendezvények egyben jó alkalmat nyújtanak arra, hogy a VOSZ vezetői értékeljék az eddigi munkát és ismertessék a terveket.
A VOSZ országos vállalkozói fórumsorozatának Komárom-Esztergom vármegyei rendezvényén a különböző támogatási lehetőségekről, így a Demján Sándor Programról is tájékoztatták a résztvevőket.
A vállalkozók a helyi közösségek motorjai – hangzott el a VOSZ országos vállalkozói fórumsorozatának Győr-Moson-Sopron vármegyei rendezvényén.
A VOSZ országos vállalkozói fórumsorozatának veszprémi rendezvényén a partneri kapcsolatok erősítésének fontosságát is hangsúlyozták.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) márciusban és áprilisban vármegyei közgyűléseket szervez, amelyeket vállalkozói fórumokkal kötnek össze.
A VOSZ Beszállítói Programja is téma lesz.
Miközben a kiskereskedelmi forgalom gyengült, és a vállalati beruházások jelentős mértékben csökkentek, a fogyasztás kis mértékben bővült, a munkaerőpiac stabil maradt, az infláció pedig nem emelkedett – derült ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az Egyensúly Intézet közös, a VOSZ Barométer 2024. negyedik negyedéves kutatását bemutató sajtóbeszélgetésén.
Vajon a beruházások zsugorodása végérvényesen átalakítja a magyar gazdaság szerkezetét? Milyen trendek jellemezhetik majd a munkaerőpiacot 2025-ben, és mitől függ a kkv-k versenyképessége? A PwC évindító makrogazdasági webináriumán Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi osztályának vezetője Kozák Ákossal, az Egyensúly Intézet gazdaságkutatási igazgatójával beszélgetett az elmúlt negyedév teljesítményéről és a 2025-ös év kilátásairól.
A Veszprém vármegyei vállalkozásokat hívta fórummal egybekötött üzleti reggelire a VOSZ helyi szervezete.
A legtöbb területen csökkentek a VOSZ Barométer idei harmadik negyedéves mutatói – derült ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és az Egyensúly Intézet sajtóbeszélgetésén.
Az inflációérzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben a munkaerőpiaci hangulat tartósnak látszik. Talán a beruházások volumene is visszaáll az egy évvel ezelőtti szintre – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üzleti hangulat-indexének második negyedéves felmérésének eredményeit bemutató beszélgetésen.
„A bizonytalanság továbbra is erősen érezhető a hazai vállalkozások üzleti hangulatában” – mondta a VOSZ Barométer 2024 első negyedéves eredményeit bemutató tájékoztatón a vállalkozói érdekképviselet főtitkára. Perlusz László hozzátette, miközben a pozitív változás az infláció radikális csökkenése, a vásárlóerő növekedése továbbra sem indult el, az év eleji jelentősnek mondható reálbér-növekedés ellenére sem. A Barométer az idei első negyedévben 53 százalékon állt, a tavalyi hasonló időszak 62 százalékához képest.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége az Egyensúly Intézettel és a foglalkoztatáspolitika több neves szakértőjével közösen javaslatcsomagot dolgozott ki a külföldön dolgozó magyarok hazahívására – jelentették be a VOSZ konferenciáján 2024. március 13-án a budapesti Bálna Rendezvényközpontban.
Tovább romlott az üzleti hangulat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megbízásából készült 2023. negyedik negyedéves kutatás adatai szerint. Az elemzést az Egyensúly Intézet végezte, amely egy éve kezdte el mérni a VOSZ tagvállalkozásainak üzleti hangulatát.
„Még nincs jelentős elmozdulás, de már látszódnak a repedések” – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által kiadott harmadik negyedéves barométer bemutatásán.
A hazai vállalkozások helyzete és hangulata a következő 12 hónapra megközelítőleg ugyanazt mutatja a harmadik negyedévben, mint a másodikban, a VOSZ Barométer a második negyedévben 56 pont volt, a harmadikban 55 pont lett.
A kkv-k számára a kivárás éve az idei – ez szűrhető le a VOSZ Barométer második negyedéves elemzéséből; a fő mutató 5 ponttal csökkent az első negyedévhez képest.
A vállalkozók bár érzik a gazdasági helyzetben fellépő kockázatokat, saját üzleti kilátásaikat illetően már nem olyan borús a kép – derül ki a VOSZ és az Egyensúly Intézet által közösen elindított vállalkozói felmérés, a VOSZ Barométer első tanulmányából. A vállalkozási klímát, a cégek várakozásait indikátor-jelleggel bemutató felmérést mostantól negyedévente közlik.
Az Üzletem.hu összefoglalója.
Nem hagyományos vacsorahely, hanem olyan tér, ahol az étel, az ital és az éjszaka hangulata összekapcsolódik.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: