Kolozsvár

Itt találod az összes cikket a „Kolozsvár” témában!

Már Kolozsváron is 1 millió forint közelében a lakások négyzetméterára

Már Kolozsváron is 1 millió forint közelében a lakások négyzetméterára

Továbbra is a kolozsvári lakások a legdrágábbak Romániában. Tavaly 14 százalékos drágulás volt tapasztalható a kincses városban, ahol 2410 euró/négyzetméter (954 ezer forint/nm) az átlagár.
2021. 11. 22., 20:55
21 kilométer hosszú lesz a kolozsvári metró

A kolozsvári önkormányzati testület hétfői rendkívüli ülésén elfogadta a kolozsvári metró megvalósíthatósági tanulmányát. A metróvonal 21 kilométer hosszú lesz, és 2,053 milliárd euróba (759 milliárd forint) kerül – közölte a polgármesteri hivatal.

2019. 02. 05., 14:00
Még mindig Kolozsvár a legdrágább

Lassult a romániai lakóingatlanok drágulása tavaly: átlagosan 5,8 százalékkal nőttek az árak az előző évihez viszonyítva, míg 2016-ban 12,4 százalékos, 2017-ben pedig 9,1 százalékos volt a drágulás.

2018. 11. 24., 13:00
Az ázsiai munkások imádják Kolozsvárt

Folyamatosan nő a törvényesen bevándorlók száma Romániában. A Moldovai Köztársaságból, Törökországból, Izraelből és Vietnamból érkezett a legtöbb, tartózkodási engedéllyel rendelkező migráns az országba.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL