Itt találod az összes cikket a „jogdíj” témában!
Másfél milliárd forint jogdíjat fizet ki több mint hatvanötezer magyar és külföldi zenész számára az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI). Ez az összeg csaknem 25 százalékkal meghaladja a tavalyit.
Rekordszámú, összesen 23 475 könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak országszerte az Artisjus statisztikái szerint a tavalyi évben. A legtöbbet élőben játszott dalok listáját a Hungária együttes 40 éves Csókkirály című slágere vezeti, ám az élmezőnybe az örökzöldek mellé bekerült a Magna Cum Laude Pálinka dal című szerzeménye is. A tavalyi koncertekért 762 millió forint jogdíjat fizetett ki 9654 magyar szerzőnek a jogkezelő.
Soha annyi jogdíjat nem fizetett ki az Artisjus, mint 2019-ben. A közös hazai jogkezelő 9,3 milliárd forint jogdíjat osztott fel a dalok, zeneművek alkotói, illetve jogutódjaik között. A jogdíjak több mint fele jutott magyar szerzőkhöz.
Az ügyfelek 2024-ben ismét a fenntarthatóságot és a környezetvédelmet helyezik majd előtérbe.
Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, így 24 év után ismét villányi borász nyerte a díjat.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: