Itt találod az összes cikket a „IFKA” témában!
A VOSZ együttműködő partnere, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. 2023. november 10-én, immár hetedik alkalommal rendezi meg a Modern Gyárak Éjszakája országos rendezvénysorozatot.
A kormány újabb támogatásról határozott, ami a kkv szektor további megerősítését és versenyképességük növelését célozza – jelentette be szerdán a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá az IFKA és a KAVOSZ, valamint az IFKA és a VOSZ képviselői a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások működésének támogatása, illetve fejlesztési törekvéseik megvalósításának elősegítése érdekében.
Az ITM ismét pályázati kiírást tett közzé új, tisztán elektromos személygépkocsik megvásárlásának, valamint lízing keretében elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására 3 milliárd forintos keretösszeggel.
Példaértékű gazdasági ökoszisztémát jelent Zalaegerszegen a felsőoktatás, az ipar, a vállalkozók és az önkormányzat együttműködése, amelynek révén a város régiós jelentőségre tehet szert a járműipari kutatás-fejlesztés terén – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által Zala vármegyében a közelmúltban megrendezett elnökségi ülésén.
Kávéval töltik meg az Akváriumot október 8-án.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: