Itt találod az összes cikket a „fizetésemelés” témában!
A közép- és kelet-európai régióban a legtöbb munkavállaló 20-30 százalék közötti béremelést tart szükségesnek 2023-ban az infláció kompenzálására, de országtól függően 60-77 százalékuk még nem kapott munkaadójától emelésről szóló tájékoztatást – olvasható a Wherewework Group felmérésében.
Kissé erősödött a vállalkozások foglalkoztatási szándéka. A cégek közel negyede tervez munkaerőfelvételt, miközben újra 10 százalék alatt van az elbocsátásban gondolkodók aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.
Kevesebb új munkavállalóval tervezik a következő évet a vállalkozások: felére esett vissza a munkaerőfelvételt tervezők aránya, miközben létszámleépítésben utoljára 10 évvel ezelőtt gondolkoztak ilyen sokan.
A hazai vállalatok 90 százaléka egyetért azzal, hogy jelentősen csökkent a munkavállalók reáljövedelme 2022-ben.
A gazdasági nehézségek munkaerő-piacra gyakorolt hatásai csak fokozatosan, késleltetve mutatkoznak. A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a fizetésével, 52 százalékuk egy éven belül munkahely-váltást is tervez – derült ki a Trenkwalder szeptember közepén elvégzett kutatásából.
Idén közel ugyanolyan gyorsan nőnek a vezetői fizetések, mint ahogy az alkalmazotti bérek emelkednek, részben a magas infláció miatt. A vezetői bérek átlagosan bruttó 1,5-3 millió forint között szóródnak.
Az infláció növekedésével összhangban soha nem látott mértékű, 11 százalékos béremelésre készülnek a magyarországi kkv-k.
A magyar munkavállalók 59 százaléka, átlagosan 12,7 százalékos béremelést kapott az idei évben. A legnagyobb emelésről az élelmiszeripari és mezőgazdasági szektor dolgozói számoltak be.
Legtöbben a kiégés előtt állnak az eredeti szakmájukban, amikor az IT szektor felé fordulnak, derül ki a Green Fox Academy végzett hallgatói között folytatott felméréséből.
A 19-29 éves korosztály a koronavírus-járvány ellenére is nagyon optimista a munkavállalással kapcsolatban. A K&H ifjúsági indexéből az derül ki, hogy amellett, hogy 61 százalékuk stabilnak látja munkahelyét, 49 százalékuk megbecsültnek is érzi ott magát. Ezt a pozitív hozzáállást fokozhatja az is, hogy a dolgozó fiatalok 49 százaléka a járvány után a fizetése növekedésére számít.
Erősen visszaesett a fizetésemelésben gondolkodó kis- és középvállalkozások aránya a K&H kkv bizalmi index legfrissebb adatai lapján. Amíg az előző negyedévben még a cégek 70 százaléka tervezett béremeléssel, addig jelenleg 10-ből csupán négyen vélekednek így.
Egy évvel elhalasztaná a kormány a pedagógusok szeptember elsején esedékes fizetésemelését Romániában – derül ki a pénzügyminisztérium által ismertetett költségvetés-kiegészítési tervezetből.
Megállapodtak a munkáltató és a szakszervezetek képviselői csütörtökön abban, hogy átlagosan 8 százalékos alapbérfejlesztést kapnak a dolgozók a Magyar Postánál, emellett megmarad az éves teljesítmény elismerés is – közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel.
A Magyar Posta az idén az alapbéren felül, egyszeri kifizetések formájában 8,5 milliárd forintot fordít a dolgozók bérhelyzetének javítására - mondta a társaság vezérigazgatója szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Aki fizetésemelést akar, legyen kompromisszumkész – tanácsolja Michael Wheeler, a Harvard Business School tárgyalástechnikát tanító professzora.
A Startup Plastic Surgery „az első és egyetlen olyan startup inkubációs program Magyarországon, amely a műanyag újragondolásának kérdéskörével foglalkozik”.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: