Itt találod az összes cikket a „élelmiszerbiztonság” témában!
Július második felében a görögdinnyéket, valamint a forgalmazásukra vonatkozó feltételek betartását is vizsgálták a Nébih szakemberei az idei nyári szezonális ellenőrzés-sorozat részeként.
A Nébih nyári szezonális ellenőrzéseinek sorában a turisztikai szempontból nagy jelentőségű balatoni vendéglátóhelyek is kiemelt figyelmet kaptak. A júliusi vizsgálati eredmények alapján elmondható, a létesítmények élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek.
Több mint 150 nyári táborban jártak a Nébih felügyelői, s bár akadtak kisebb hiányosságok, a táborok többsége a jogszabályoknak megfelelően működik. Eljárást két esetben, egy budapesti és egy Komárom-Esztergom vármegyei tábor üzemeltetőivel szemben indítottak.
A tavaszhoz és karácsonyhoz köthető vizsgálatok mellett jelenleg a nyári ellenőrzés zajlik, a Balaton környéki vendéglátóhelyek kapnak kiemelt figyelmet.
Több mint a duplájára, évi 12-15 ezer tonnára növeli a magyaros ételízesítői gyártókapacitását a kormányzati támogatással közel 8 milliárd forint értékű, kedden átadott beruházásnak köszönhetően a kecskeméti Univer Product Zrt.
Nem csupán az országon áthaladó ukrán gabonát, hanem az ide érkezett termények minőségét is folyamatosan ellenőrzik. A kormány célja továbbra is az, hogy csak kiváló minőségű és biztonságos élelmiszer kerüljön a magyar emberekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
Az Agrárminisztérium felhívja a gazdálkodók figyelmét a gabonapiaci szerződésekben vállalt kötelezettségek alóli teljes vagy részleges mentesülés szabályaira aszály miatti terménycsökkenés esetére.
Rajzpályázatot hirdetett az élelmiszerpazarlás elleni programja részeként alsó és felső tagozatos általános iskolások számára a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Több mint 40 tonna lejárt élelmiszert vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Pest megyei telephelyen, miután egy vállalkozás több raktárát is ellenőrizte.
Húsz szaloncukor közül mindössze egynek maradt el az összes tömege a megengedhetőnél nagyobb mértékben a dobozon szereplő adattól – ismertette a legutóbbi ellenőrzés eredményét szerdán az ITM.
Hajszál híján minden jó volt a Mikulás zsákjában: mindössze egyetlen csokoládéfiguránál talált jelölési hiányosságot a fogyasztóvédelem – jelentette be Schanda Tamás.
A világjárvány miatt jelentősen felértékelődött az élelmezésbiztonság és az élelmiszer-önrendelkezés kérdése, ezekben Magyarország jó úton jár – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
Meggyes söröket vizsgált a Nébih. Négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki.
Egy Dunaharasztiban működő sütőipari üzemet azonnali hatállyal felfüggesztett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülmények miatt – tájékoztatta a Nébih az MTI-t hétfőn.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz – közölte a Nébih az MTI-vel pénteken.
Ismét súlyos higiéniai hiányosságokat találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei egy vágóhídon, ez alkalommal Vas megyében, az üzem tevékenységét a tapasztalt jogsértések miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette.
Felfüggesztette egy Fejér megyei vágóhíd és darabolóüzem tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal miután szakemberei rendkívül súlyos technológiai és higiéniai hiányosságokat találtak a létesítménynél.
A területi kötődésű, hagyományos élelmiszertermékek a hazai és az olasz mezőgazdaságnak is alappillérei. Az EU az élelmiszerek tápértékét egy, a fogyasztók részletesebb informálását mellőző, a termékeket egyoldalúan minősítő élelmiszer-címkézés bevezetését tervezi.
Élelmiszer-szemafor néven Szlovákiában olyan digitális élelmiszer-katalógust hoznak létre, amelynek köszönhetően a fogyasztók állítólag könnyebben juthatnak majd hozzá az élelmiszerek összetevőiről és gyártóiról szóló információkhoz.
Gyártója szerint nem jelent egészségügyi kockázatot az üzletekből visszahívott darált mák elfogyasztása, a termékben ugyanis határérték alatti mennyiségben találhatók nem engedélyezett növényvédő szer maradványok.
Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy Csongrád-Csanád megyei sütőipari üzem működését november közepén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a bírság megállapítása folyamatban van.
Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő hiányosságokat találtak egy budapesti távol-keleti étteremben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei, a vendéglátóipari egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették.
A Tesco-Global Zrt. visszahívja a 300 grammos kiszerelésű TS Sajtos grillkolbászt – közölte a Nébih.
Öt kategóriában összesen 26 készételt rendeltek házhoz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei, a laboratóriumi eredmények alapján három vendéglátó egységben helyszíni ellenőrzést tartottak, egy vendéglátó vállalkozás működését ideiglenesen fel is függesztették.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszerbiztonsági szempontból mindent rendben talált 32 csemegeuborka termék tesztjén, ugyanakkor 21 terméknél hatósági eljárást indított szabálytalanságok miatt.
A koronavírus-járvány miatt Szlovákiában az üzletekben egyre többen választják az előre csomagolt kenyeret, és a pékségeket is arra biztatnak, hogy több csomagolt terméket dobjanak piacra.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legutóbbi állásfoglalása szerint a koronavírus járvány ideje alatt az úgynevezett érintésmentes ételkiszállítás a legbiztonságosabb élelembeszerzési forma.
Mind a 22 féle csokimikulás megfelelt az előírásoknak, amelyeket az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált élelmiszer és vegyipari laboratóriumában idén megvizsgáltak.
Ismét egy nyári slágerterméket, a lángost, valamint lángosozókat vizsgáltak a szakemberek a Nébih Szupermenta tesztsorozat legújabb állomásán.
Szalmonellával szennyezett kutyaeledelt hív vissza a Fressnapf - közölte az áruházláncra hivatkozva kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Az évek óta tevékenykedő zöldség-gyümölcs maffiát próbálják visszaszorítani a román hatóságok a napokban indult ellenőrzésekkel.
Húsvét közeledtével idén is a kötözött sonkák iránt a legnagyobb az érdeklődés. Érdemes odafigyelni arra, hogy hagyományos érlelésű és nitritmentes terméket vásároljunk.
Az Agrárkamara Élelmiszeripari Igazgatósága újabb témakörökben indít „Tanuljunk együtt!” programokat.
A súlyosabbnak számító jelölési problémák miatt hat zabkására élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki a szakemberek.
A 2018-as horgász fogási naplók leadási határidejére és négy halfaj fogási tilalmának kezdetére hívta fel a figyelmet szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
„Élelmiszer-higiénia és -biztonság kis- és közepes vállalkozásoknak” című rendezvényt tartanak három helyszínen.
Az étkezdék és éttermek üzemeltetői a biztonságos élelmiszerek listáját a nemzeti élelmiszer-katalógusban találják Szlovákiában – csak éppen alig használják.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által vizsgált tizenhárom citromlé élelmiszerminőségi- és biztonsági szempontból megfelelt.
Műanyagra emlékeztető idegen anyag miatt visszahívták a forgalomból az OVKO márkájú, körte almával hozzáadott cukor nélkül elnevezésű bébidesszert egyes tételeit.
25 hazai hipermarket zöldség- és gyümölcskínálatát vette górcső alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az élelmiszer-higiénia és az élelmiszer-biztonság témakörét járják körbe az előadók az „Együtt az élelmiszeriparért” konferenciasorozat következő állomásán.
Elkezdődött a hagyományos téli élelmiszerlánc-ellenőrzés, az akció év végig tart és szinte minden, az ünnepekhez kötődő termékre kitér.
„Élelmiszeripari kézikönyv” című sorozatot indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A kiadványok a hazai élelmiszer-előállítói kör tájékoztatását, ismereteik bővítését, valamint a minőségi élelmiszerek előállításának támogatását segítik. A sorozat első része az élelmiszeripari alapfogalmakat mutatta be, melyet most gluténmentes élelmiszerekről szóló kiadvány követ.
Több higiéniai hiányosságot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy házhozszállítást is végző budapesti étterem ellenőrzésekor.
Évente több mint 1,3 milliárd aludoboz kerül forgalomba hazánkban. Szeptember 23-án, a nemzetközi hulladékgyűjtő nap alkalmából fontos arról is beszélni, hogy miért tekinthetünk értékes hulladékként az alumíniumdobozokra?
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: