Itt találod az összes cikket a „áremelés” témában!
Az Apple készülékei 2009-ben is prémium áron találtak gazdára, de mindent egybevetve sokkal többet adunk értük napjainkban, mint akkor. Főleg Magyarországon.
Az infláció mértékét elérő, vagy azt meghaladó áremelésre készül a közeljövőben a cégek több mint négyötöde – ha ugyan még nem lépte meg ezt. Az inflációs nyomás a vezetőket az üzleti modell átvizsgálására készteti.
Változnak július 1-től a lakossági levélfeladás díjai, az emelés mértéke infláció alatti – tájékoztatott a Magyar Posta csütörtökön.
A Vajda-Papír Kft. a magas cellulózárak mellett is tartani tudja tervezett termelését, de a higiéniai papírtermékek ára emelkedni fog – mondta Vajda Attila, a vállalat ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
A koronavírus-világjárvány begyűrűzése után teret hódított a házhoz szállítás, az étterem-tulajdonosok nagy része ezentúl sem akar erről a bevált receptről lemondani. Az étlap módosítása is szerepel a tervekben, az infláció miatt pedig azok is drágítani készülnek, akik eddig nem tették meg ezt.
Alaposan átalakította Romániában a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások piacát, hogy a két legnagyobb biztosítótársaság, amely a kötvények mintegy 80 százalékát birtokolja, árat emelt.
A közel 94 millió euró értékű zöldmezős beruházással a vállalat 150 új munkahelyet teremt.
A SALT Budapest alapvető filozófiája a hagyományos magyar konyha újragondolása. Tóth Szilárd séf és csapata olyan régi recepteket és technikákat elevenít fel, amelyek évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt jellemezték a magyar vidéki konyhát.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: