Itt találod az összes cikket a „akkumulátor” témában!
Nem csak találmány, hanem már konkrét szolgáltatás szintjén létezik a veterán autók átalakítása, amivel az idős konstrukciókba is lehet elektromos meghajtást integrálni – egyébként jó drágán. Így működik.
Az úttörő elektromos autó akkumulátor nem csak döbbenetesen tartós, hanem ellenálló is: egészen extrém hőmérsékleti tartományon belül üzemképes.
Az Apple egyik kulcsfontosságú beszállítója, a TDK Corporation olyan új szilárdtest-akkumulátor anyagot fejlesztett ki, ami a hagyományos technológiákhoz képest százszor nagyobb energiasűrűséget kínál.
Az autógyártó egy partneri megállapodás keretében oldotta meg, hogy a kedvelt személygépkocsijában lévő akkumulátor újrahasznosításával vadonatúj cellákat állítson elő.
A hagyományos lítium-ion akkumulátorok meggyőző alternatívájának ígérkezik egy anyag, amiről kiderült, hogy forradalmasíthatja az energiatárolást, hiszen másodpercek alatt feltölt eszközöket.
Felkerült a világhálóra az egyik első olyan tesztút videója, amit városi környezetben, bonyolult építési területen hajtottak végre a Tesla teljesen önvezető rendszerének legújabb verziójával. Ingyenes próbaidőszak után alapfelszereltséggé válik az egyébként borsos árú szoftver.
Az egyelőre koncepcióautóként létező SAV (sportos életmódhoz idumoló jármű) egyértelműen kijelöli a BMW útját a teljesen elektromos architektúra felé, sőt, ennél is többet jelent: „újradefiniálja a márkát” – mondja maga a gyártó.
A tudósoknak a szerves elektrolitok helyett víz alkalmazásával sikerült kiküszöbölni a tűz- és robbanásveszélyt. A lítium-ionos változatokkal ellentétben a vizes akkumulátor használata nagyobb biztonságot nyújt miközben továbbra is lehetővé teszi az elektromos áram forgalmát a pozitív és negatív pólusok között.
2024 januárjára érte el teljes kapacitását, így megkezdheti a termelést a világ jelenlegi legnagyobb naperőműve és energiatároló telepe, ami 238 ezer háztartást képes ellátni villamosenergiával és évente 320 ezer tonnával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást.
Felfedeztek egy olyan szilárd anyagot, ami nem mérgező, bőségesen előforduló földi elemekből készült és figyelemre méltó lítiumion-vezetőképességet ígér, így készen áll arra, hogy felváltsa a folyékony elektrolitokat a lítium-ion akkumulátorok belsejében.
Olyan összetételű EV-akkumulátort sikerült építeni, ami a napjainkban forgalomban lévő cellákhoz képest egy csapásra akár másfél-kétszeresére növelheti a hatótávot. Gyártásra kész megoldást tettek le az asztalra a tudósok.
Több kínai (Hunan, Sun-Yat-sen, Central South) és egy amerikai (Clemson) egyetem kutatói kereskedelmi forgalomban kapható, lángok elfojtására használt hűtőfolyadékokat módosítottak úgy, hogy azok elektrolitként is működjenek. A megoldás végleg eloszlathatja az EV-akkumulátor elleni legkomolyabb érvet, azt, hogy gyúlékony.
A vezető ipari vállalatok frissen kötött megállapodásával nagy teljesítményű félvezetők és fejlett vezetéstámogató rendszerek kerülnek a Honda új, teljesen elektromos modelljeibe. A partnerek céljai összetettek: nem csak a modern megoldások integrálását, hanem az ellátási láncok folyamatosságát is szavatolni akarják.
Világelső összehasonlító elemzés jelent meg arról, hogy mennyivel fenntarthatóbb egy elektromos, mint egy fosszilis üzemanyaggal működő repülőgép. Az eredmény annak ellenére sem volt borítékolható, hogy egy e-repülő az üzemeltetése közben nem szennyez. Az életciklusára vetítve ugyanis árnyaltabb a kép.
Megvalósították a világ első energia-visszanyerő közútját. Az évek alatt kifejlesztett, hidraulikus rendszer az út felületébe ágyazva termel energiát, amit a rajta áthaladó járművek nyomásából nyer ki.
Nem kellett sokat várni az idei év talán legérdekesebb együttműködésére, ami a Tesla energiagyűjtő és -tároló megoldásait fűzi össze a Samsung okosotthon-technológiájával. A megállapodás részleteiről a CES 2024-en beszéltek először.
Az akkumulátorgyártás számára kritikus fontosságú fémek 2030-ig szükséges mennyiségének csak kevesebb mint ötöde felett rendelkezik az európai autóipar. Vannak persze proaktív vállalatok, de jelen állás szerint nem fognak összejönni az e-mobilitási céljaik.
A máris „a lítium Szaúd-Arábiája” néven emlegetett régióban annyi akkumulátor nyersanyag van, amennyi önmagában képes átírni a világpiaci szabályokat. Pár hónapon belül ez a második, hasonló jelentőségű, újonnan felfedezett lelőhely.
Kínai kutatók építettek olyan vezeték nélküli töltőt, amit biztonságosan be lehet ültetni az emberi testbe. Biológiailag lebomló, de nem ez a legnagyobb előnye, hanem az, hogy nincs szükség újabb műtétre az implantátum, például egy pacemaker cseréjéhez.
Egy frissen bejelentett eljárás nemcsak lerövidíti az újrahasznosításhoz szükséges időt, hanem csökkenti a másodlagos hulladéktömeget, a vele járó magas költségeket és a karbonkibocsátást is.
A NASA technológiát alkalmazó gyártó azt állítja, hogy az új megoldással 30 évre tolják ki az akkumulátorok élettartamát. Ez idő alatt 30 000 töltési ciklust is kibírnak, és még mindig 86 százalékos kapacitással fognak rendelkezni, vagyis tovább használhatók.
Ha elterjedne, akár feleakkora töltőinfrastruktúrára se lenne szükség a teljes e-mobilitáshoz, mint amennyit ma vízionálnak a szakértők. Rövid távú közlekedésre az is elég, hogy a napelemes autó kaszniját természetes fény éri.
Akkora kibányászható mennyiségű lítiumot azonosítottak a tudósok egy hegyvonulat alatt, ami teljesen átírhatja az akkumulátorgyártás játékszabályait, és főleg az árait. A lítium-ion alapú eszközök kritikus fontosságú nyersanyagának földi készleteiről csak azt hittük, hogy kimerülőben vannak?
Az elektromos autók akkumulátorcsomagjai gyakorlatilag alkalmatlanok az eredeti funkcióik ellátására, ha 80 százalékig esik a teljesítményük, de a leselejtezett elemek ettől még használhatók arra, hogy hordozható áramforrást gyártsanak belőlük - vallja a Nissan.
Ausztrál fejlesztésű az az újonnan bejelentett protonakkumulátor, ami forradalmasíthatja az energiatárolást, hiszen biztonságos, megfizethető, környezetbarát alternatívát kínál a lítium-ion akkumulátorokra. Az eszköz már most versenyre kel a hagyományos megoldásokkal.
A hazánkban debreceni létesítménnyel rendelkező kínai gyártó a világ legnagyobb jármű akkumulátor ellátójaként közölte: olyan új anyagokat fejlesztett ki a lítium-ion eszközökhöz, amelyek jelentősen javíthatják az elektromos járművek töltési hatékonyságát hideg időben.
A gyorstöltő megoldásokat fejlesztő cég elérte, hogy a Lotus új autója akár egy gyors kávészünet alatt teljesen feltölthető legyen. Az eredmény korszakalkotó, mert a hosszú töltési idő máig az egyik legkomolyabb érv az e-mobilitás piacképességével szemben.
A forralásra megalvó tej inspirálta azokat az amerikai tudósokat, akik a kiváló fehérje- és zsírréteg mintájára hoztak létre gélfóliát. Az új anyag szenzorok és akkumulátorok alapja lehet.
Olasz kutatók élelmiszereket használtak fel arra, hogy elfogyasztható, újratölthető akkumulátort hozzanak létre, puha robotikai és gyógyászati technológiai eszközök számára.
Hatalmas, tényleg nagy hatású felfedezést tettek amerikai kutatók, akik szerint nem csak sokszoros kapacitást, hanem nagyobb biztonságot is jelenthetnek a fémmentes, vízbázisú akkumulátorok.
A programban a tervek szerint vissza nem térítendő beruházási támogatás és bevételkompenzáció nyerhető el ipari méretű akkumulátorok telepítéséhez és legalább 10 éves üzemeltetéséhez.
A tenger alatti berendezések hullámenergiával és tenger alatti energiatárolással történő ellátását egy Skócia északi vizein telepített demonstrációs projektben próbálják megoldani.
A Tevva elektromos teherautógyártó első életciklusú akkumulátor-kezelési célból kötött partneri szerződést a lítium-ion eszközök újrahasznosításra specializálódott Ecobattal.
Hatalmas mennyiségű tőke áramlik az akkumulátorgyártásba. A gigagyárak naponta több millió akkumulátorcellát állítanak elő, és rengeteget költenek kutatás-fejlesztésére is. Vagyonokat lehet keresni és új megacégeket lehet létrehozni ezen a területen.
A Samsung nemzetközi kutatása alapján az európai emberek erősen kötődnek mobilkészülékükhöz és tartanak az akkumulátor lemerülésétől. Ilyen helyzetben a válaszadók 35 százaléka a pénznél is jobban örülne a felajánlott töltésnek.
Az elektromos autókhoz használt akkumulátorok ára 34 százalékkal esett az elmúlt két évben. Ennek ellenére az e-autók változatlanul több mint 40 százalékkal drágábbak az azonos kategóriájú hagyományos meghajtású kocsiknál – állapította meg az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég németországi adatok alapján.
Az Apple újabb mobiljaiban túl könnyű véletlenül bekapcsolni a zseblámpaként is használható vakut. Már több százan panaszkodtak.
A digitális banki csatornák biztonságosabbá tétele az egyik legnagyobb feladat a pénzügyi világban.
Arról van szó, hogy a feleségem a fejébe vette, hogy nemcsak a saját, hanem az én bélflórám egyensúlyát is helyreállítja.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: