Itt találod az összes cikket a „tömegközlekedés” témában!
Egy vállalat új fejlesztései igazi mérföldkövet jelentenek az önvezető buszok piacán. A cég több projektben is bemutatja a vezető nélküli technológia lehetőségeit.
Azzal, hogy az amerikai Hyperloop projekt korábban kútba esett, úgy tűnt, a szupergyors vasúti közlekedés anyagi és technikai okok miatt megvalósíthatatlan. Erre cáfol rá a most bemutatott kínai mágnesvasút.
5G-s adatkapcsolattal rendelkező vonat lesz, amelynek a kabinjaiban még akkor is netezhetnek az utasok, amikor a maglev a jelenleg leggyorsabb szerelvények sebességének 2-3-szorosával száguld.
Nagy-Britanniában először indult útnak akkumulátor üzemű intercity, ami fékezésből nyer vissza töltést és hatékonyan csökkenti az üzemanyag-fogyasztást, valamint a károsanyag-kibocsátást.
A könnyűszerkezetes kialakítású szerelvény hét százalékkal csökkenti az energiafogyasztást, és évente 130 tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint egy vele nagyjából azonos képességű, de hagyományos anyagokból épített vonat.
A Bramble Energy egyesítette erőit az Equipmake és az Aeristech vállalatokkal, valamint a Bath Egyetemmel, hogy új hidrogén üzemű emeletes buszt fejlesszenek, nyomtatott áramköri lapra épülő üzemanyagcella (PCBFC) technológia alkalmazásával. Ezzel nem csak jobb, de olcsóbb megoldást is találtak.
Felmentette Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját kedden Karácsony Gergely főpolgármester, és megbízott vezérigazgatónak nevezte ki Fendrik Lászlót, a társaság jelenlegi vezérigazgató-helyettesét.
A magyarok 72 százaléka autózik rendszeresen, a kerékpárral hetente több alkalommal közlekedők aránya 23 százalékos, ami többéves távlatban visszaesést jelent – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből.
A Deloitte egy asztalhoz ültette a téma szakértőit, hogy megvitassák, milyen lesz Magyarország tömegközlekedésének jövője.
A stabil diplomáciai kapcsolatok kézzelfogható gazdasági előnyökhöz vezetnek, és tovább bővültek a két ország üzleti együttműködésének kulcsfontosságú területei – értékelte Joó István kormánybiztos az előző héten zajlott magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeit.
A keleti országrészben az utóbbi években tapasztalható gazdasági fejlődés elsősorban az ipar fellendülésének köszönhető, ami Nyíregyházán is egyértelműen jelen van. Ez pedig természetesen a környék álláslehetőségeire is hatással van.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: