Szabó Zoltán: Gyors döntést kell hozni, ha adódik egy lehetőség

Szerdahelyi Csaba  |  2020. 10. 21., 10:00

Szeretnék egyszer egy kis hazai céget felnevelni és nemzetközi sikerre vinni – mondta az Üzletemnek Szabó Zoltán, a British Telecommunications magyarországi ügyvezető igazgatója.

Szabó Zoltán sok mindent megtanult eddigi pályafutása során, például azt, hogy nem feltétlenül hasznos egy következő feladatról álmodozni. Édesapjától tanulta a szakmai alázatot, a sporttól pedig azt, hogy olykor veszít az ember, de azt emelt fővel kell elviselni. Ha az is érdekli, hogy Zoltán hogyan építi az üzleti kapcsolatait, olvassa el az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 223. interjúját!

– Mit tart karrierje csúcsának?

– Szerencsésnek mondhatom magam, mert eddig mindig egyre érdekesebb, nagyobb, összetettebb feladatokkal találtam magam szemben. Így folyamatosan úgy éreztem, hogy elértem egy helyi maximumra, ami után persze mindig valami még nagyobb felelősséggel járó kihívás várt.

Milyen távra tervez?

– Két fontos dolgot biztosan megtanultam eddigi karrierem során. Az első, hogy nem feltétlenül hasznos, ha a következő feladatról álmodozunk. A tervezgetés elviszi a fókuszt arról, amit az adott kihívásból ki tudunk hozni, nem fogjuk tudni a maximumot adni. A másik tanulság, hogy a karrierlehetőségek nem feltétlenül akkor adódnak, amikor várjuk őket. Ha viszont adódik egy lehetőség, akkor gyors döntést kell hozni, és felugrani a robogó vonatra, ami éppen áthajt azon az állomáson, ahol állunk. Még akkor is, ha a végállomás ismeretlen.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Szeretnék egyszer egy kis hazai céget felnevelni és nemzetközi sikerre vinni. Sokat tanultam a multinacionális környezetben. Mindezen tudást ötvözve a kisebb méretekből, egyszerűbb tulajdonosi struktúrából adódó agilitással nyerő recept lehet.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A szakmai alázatot és tisztességet édesapámtól tanultam. Válogatott kenusként az edzőm, a versenytársaim és a Duna a fair-playre nevelt. A sport megtanított alázattal nyerni, emelt fővel veszíteni, és mindig felállni a földről. A szakmában igyekeztem olyan kollegákkal körülvenni magam – legyen az csapattárs vagy főnök –, akik valamiben jobbak, mint én. Tőlük is rengeteget tanulhattam.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Igyekszem mindenkinek képessége szerint megadni a legnagyobb szabadságot. Olyan kollegákkal szeretek együtt dolgozni, akiket ez motivál és értékelik, élvezik a szabadon alkotás, szárnyalás élményét.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Az informatika és távközlés világa, ahol az egész eddigi karrierem éltem, rengeteg izgalmat tartogat még. Különösen érdekesek lehetnek a más iparágakkal közös határterületek.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Akár üzleti, akár nem, a kapcsolatoknak a bizalmon és az őszinteségen kell alapulnia.

Mire sajnálja az idejét?

– A mellébeszélésre és a túlzott adminisztrációra.

Mivel lehet felbosszantani?

– Rosszul viselem, ha valaki félrevezet, átvág.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Szívesen segítek gyerekek körül, legyen szó akár a helyi óvodáról vagy szeretetotthonról.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Közös élményekre a családommal.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Gyerekeim mindig megnevettetnek, és elfelejtetik velem az esetleges napi gondokat, kudarcokat. Ha az időbeosztásom és az időjárás is engedi, szívesen töltök egy órát egyedül a vízen evezve.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS