Somogyi Zsolt: Nincsenek megoldhatatlan szituációk az iparágunkban

Szerdahelyi Csaba  |  2020. 03. 10., 10:45

Az a célunk, hogy tartsuk a tempót és fejlesztéseinkkel még jó pár évig ott legyünk az élvonalban – mondta az Üzletemnek Somogyi Zsolt, a Parkl Digital Technologies Kft. alapító-társtulajdonosa.

Somogyi Zsoltot fiatal korától érdeklik a számítógépes hálózatok és digitális megoldások. Számos informatikai és technológiai projekt megvalósítója, a tervezéstől, – ha kell – a szerelésig átlátja a részleteket. Mindig van valami elképzelése, amivel okosítani lehet a hétköznapi dolgokat. Egyik ilyen ötletének eredményeként jött létre a Parkl, ami a parkolás megreformálásával és az e-mobilitási kihívások megoldásával törekszik az élhetőbb nagyvárosok kialakítására. Zsolt további terveiről az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 157. interjújában olvashat.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Nem tudnék egyetlen konkrét momentumot meghatározni a karrierutamból, amikor azt éreztem, hogy ez a csúcs. Ugyanakkor, ha az elmúlt pár évre visszatekintek, elégedetten látom, hogy a Parkl és egyben a szakmai pályám is folyamatosan növekvő görbét ír le. A cég fejlődésének üteme és dinamikája – azaz, hogy 3 év alatt egy 2-3 fős projektből mára egy 20 fős csapat alakult ki – bizonyítja számomra, hogy jó úton haladunk a siker felé.

Milyen távra tervez?

– Szeretek mindenre vízió szinten tekinteni és hosszú távon tervezni. Gondolok itt a szolgáltatásra, valamint a kollégáimra, akikkel együtt dolgozom. A digitalizáció gyorsan halad előre, a Parklnél pedig célunk, hogy tartsuk a tempót és fejlesztéseinkkel még jó pár évig ott legyünk az élvonalban.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– A következő nagy mérföldkő a Parkl és egyúttal az én szakmai életemben is, a külföldi piacra lépés. Jelenleg gőzerővel dolgozunk azon, hogy megteremtsük ennek a technikai és üzleti alapjait.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A Parkl megalapításától kezdve rengeteg szakmai iránymutatást kaptam tulajdonostársaimtól. Professzionalizmusuk és az üzleti életben szerzett tapasztalatuk nagyban hozzájárult a cég fejlődéséhez.

Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– Próbálom átadni nekik azt a gondolkodásmódot, ami engem is hajt előre minden nap: nincsenek megoldhatatlan szituációk, főképp a mi iparágunkban, ahol a technológia lehetőségei korlátlanok. Ezenfelül próbálunk inspiráló munkakörnyezetet biztosítani és közösséget formálni, ami mindenkinek felturbózza az egyéni és szakmai fejlődését. 

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– A gimnáziumi éveim alatt versenyszinten sportoltam és bár felnőtt koromra más irányba sodort az élet, mindig is kíváncsi voltam arra, hogy milyen lett volna, ha professzionális szinten folytatom a sportolást.

Hogyan éti üzleti kapcsolatait?

– Hiszem azt, hogy az üzleti kapcsolatok nem cégek, hanem emberek közt jönnek létre, amit a mai világban sajnos sok mindenki hajlamos elfelejteni. Üzleti kapcsolataimat emiatt mindig próbálom úgy kezelni és építeni, hogy azok hosszú távon és ne csak egy-egy projekt erejéig álljanak fent.

Mire sajnálja az idejét?

– Magamat inkább alkotó, feltaláló embernek gondolom, emiatt az operatív feladatok nem tartoznak a legkedveltebb teendőim közé. A legmegfelelőbb kifejezés rám a „happiest kid in the lab”, mivel, ha tehetném, naphosszat a fejlesztőkkel dolgoznék és a rendszerünket, eszközeinket machinálnám. Cégvezetőként azonban elengedhetetlen, hogy minden területen otthonosan mozogjak és belelássak a folyamatokba.

Mivel lehet felbosszantani?

– A környezetemben élők és dolgozók tudják, hogy nem vagyok ideges típus, nagyon nehezen lehet kihozni a sodromból. Minden problémára és helyzetre, ami felbosszanthatna úgy tekintek, hogy biztosan létezik rá megoldás, ezért nehéz fogást találni rajtam. Az idegeskedés engem nem spanol fel, nem visz előre.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Szívesen tanítanék általános iskolában informatikát vagy fizikát.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Úgy gondolom, ahhoz, hogy minőségi szolgáltatást tudjunk fejleszteni, minőségi környezetre és megoldásokra van szükség. Emiatt ezekre nem sajnálom a pénzt, hosszú távon úgyis kifizetődnek.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Ha olyan országban vagyok, ahol nincs folyamatos internet kapcsolat vagy térerő. Bár ezt idő hiányában nagyon kevésszer tehetem meg, kell egy évben néhány nap, amikor átadom a stafétát és valamennyire elszakadok a külvilágtól.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 10:10:00
2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS