Görög Rudolf: Elsősorban vezető és nem főnök vagyok

Szerdahelyi Csaba  |  2020. 03. 12., 10:00

Fontos, hogy jól érezzem magam a mindennapokban, mert csak így tudok létrehozni valami különlegeset – mondta az Üzletemnek Görög Rudolf, a Prónay-kastély kastélyigazgatója.

Görög Rudolf azt mondja, hogy a Prónay-kastély az eddigi legkülönlegesebb munkahelye. Alsópetény és a kastély valóban nagyon gyönyörű és egyedi, ezt újságíróként és vendégként is igazolhatom. Így aztán teljesen maszek véleményként elárulhatom: nem kicsit irigylem is Görög urat, hogy itt tervezhet és dolgozhat. De irigykedés helyett inkább átnyújtom Önöknek az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 159. interjúját.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Az összes szállodát, amelyben eddig dolgoztam. Mindenhol sokat tanultam és különleges emberekkel ismerkedhettem meg. A legcsaládiasabb a Barack Resort volt, a legprofesszionálisabb a Castellum Hotel Hollókő, a legkülönlegesebb pedig a Prónay kastély. Egyébként a Castellumban sikerült a Magyarország legjobb szállodája címet megszerezni a Tripadvisor vendégértékelések alapján 2019-ben.

– Milyen távra tervez?

– Dolgoztam már 14 évet egy munkahelyen és voltak rövidebb megbízásaim is. Mindig hosszútávra tervezek, az egyik legfontosabb elvárásom, hogy lehetőségem legyen a megújulásra és a kreativitásra.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Nincs szakmai bakancslistám, mindenhol értéket keresek. A jelenlegi munkahelyem az eddigi legkülönlegesebb. Fontos, hogy jól érezzem magam a mindennapokban, mert csak így tudok létrehozni valami különlegeset.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A feleségemtől a kitartást, gyermekeimtől a megújulást, a szüleimtől a hitet, a hitelességet és a szakmaiságot. Kalmár György, a szállodás concierge (szállodaportás) szakma doyenje volt a mesterem, tőle a vendég iránti tiszteletet és kommunikáció, valamint a networking fontosságát.

– Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– Elsősorban vezető és nem főnök vagyok. A kollégáimat minden esetben egyenrangúként kezelem és megadom nekik a maximális tiszteletet. Kiállok mellettük, ha hibáznak, de maximális lojalitást és munkabírást várok el tőlük. Minden munkában töltött óra olyan, mint egy színházi előadás. A vendéget nem érdekli, hogy a szállodában dolgozónak milyen egyéni problémái vannak, maximális elvárásai vannak a szolgáltatással kapcsolatban.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– DJ voltam néhány alkalommal fiatal koromban, azt még a mai napig szeretem.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Több hazai és nemzetközi szakmai szervezetnek is a tagja vagyok  (voltam), a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének voltam a választmányi tagja, jelenleg az Északi-régió vezető helyettese vagyok. Sok, a szakmámmal összefüggő rendezvényen veszek részt és Üzleti Klubnak is voltam a tagja. A vendégek között is sokat vagyok, szívesen beszélgetek velük. Több alkalommal üzletet is sikerült kötni velük.

– Mire sajnálja az idejét?

– Nehéz kérdés. Általában kevés negatív impulzus ér, egyszerűen nem foglalkozom vele. Az orvosi váróban eltöltött időre viszont valóban sajnálom.

– Mivel lehet felbosszantani?

– A hazugságot nem szeretem. Célra törő vagyok, a mellébeszélés és rosszindulat kifejezetten felbosszant.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Embereket szeretek motiválni, szívesen segítek konfliktusokat és megoldhatatlannak tűnő helyzeteket kezelni.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– A családomra és utazásra, jó ételekre, jó italokra.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Zenehallgatás, utazás, barátokkal együtt lenni. Szeretem a jó ételeket és italokat, sokat vagyok nagy társaságban.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS