Európa egyre jobban felkészül az elektromos autózásra

2022. 10. 14., 10:53

Kína után négy európai ország – Norvégia, Svédország, Németország és az Egyesült Királyság készült fel leginkább az elektromos autók elterjedésére – derül ki a világ 14 legnagyobb járműpiacát vizsgáló EY kutatásból. Magyarországon 2 év alatt megháromszorozódott a villanyautók száma.

Továbbra is Kína áll a leginkább készen az elektromos járművek térnyerésére mind a kereslet-kínálat, mind pedig a szabályozási környezet szempontjából. A világ 200 legnagyobb lítium-gyárából 122 ebben az országban található, 2021-ig a világ egyenáramú gyorstöltőinek 41 százalékát is ide telepítették. Kína egyben az árammal működő gépkocsik legnagyobb piaca, a vásárlók több mint fele (51 százalék) legközelebb már villanyautót választana.

A szigorodó normák, a gyártási kapacitás és az infrastruktúra egyre felkészültebbé tette Európát is az elektromos autózásra. Norvégiában (2. hely) például adókedvezményekkel, külön forgalmi sávok és parkolóhelyek kialakításával ösztönzik a fogyasztókat, így a 2021-ben vásárolt új kocsik több mint 70 százaléka elektromos hajtású volt. Németország (3.) és az Egyesült Királyság (5.) a helyi akkumulátorgyártással és az elektromos járművek bevezetésével biztosította be előkelő szerepét. Bár Olaszországban a legmagasabb a villanyautót vásárolni szándékozók aránya (73 százalék), az infrastruktúra hiányosságai és a fejlesztésre szoruló energiagazdálkodás miatt lemaradt a többi európai ország mögött.

Érdekesség, hogy a világ egyik legnagyobb piaca, az Egyesült Államok csak a hetedik helyen áll a listán. Az USA-ban elsősorban az alacsony kereslet gátolja a technológia elterjedését. Az újonnan regisztrált autók kevesebb mint 4 százaléka elektromos és a kutatás szerint az amerikai fogyasztók mindössze 29 százaléka szeretne ilyen meghajtású járművet vásárolni, ami a legalacsonyabb a vizsgált országok közül.

A KSH adatai szerint Magyarországon 2021-ben közel 20 ezer tisztán elektromos autó volt forgalomban. Gyors ütemű a fejlődés, mivel 2019-hez képest megháromszorozódott itthon az ilyen típusú járművek száma. Magyarország az elmúlt években az elektromos akkumulátoriparban is megerősítette pozícióját. Eddig összesen 20 cég több mint 2800 milliárd forintot fektetett be ebbe az iparágba idehaza. A CATL idén ősszel bejelentett gyára további 3000 milliárdos beruházást jelent, ami Debrecenben valósul meg.

„Az energiaárak emelkedése és a szigorodó uniós szabályozások hatására itthon is egyre népszerűbbé válnak a villanyautók. A magyar vezetők több mint fele egy kedvező ajánlat esetén megfontolná, hogy alternatív hajtású járműre váltson. Az átalakuló igények a hazai forgalmazók és kereskedők számára is komoly kihívást jelentenek mind technológiai, mind szolgáltatási szempontból. A folyamatok optimalizálásához komoly segítséget jelenthet egy tapasztalt külső szakértő bevonása. A közvetlen szakmai támogatás érdekében bővítette tevékenységét az EY Magyarországon” – emelte ki László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS