Czeczon István: Mindenki tanít, mindenkitől tanulok

Czeczon István: Mindenki tanít, mindenkitől tanulok
Szerdahelyi Csaba  |  2021. 12. 13., 15:28

Hosszú távú kapcsolatokra törekszem, ahol kölcsönösen előnyös, építő, hasznos partnerei lehetünk egymásnak – mondta az Üzletemnek Czeczon István, a Csak POZITÍVAN Magazin alapító-tulajdonos-főszerkesztője.

Czeczon István építőipari és informatikai végzettséggel rendelkezik, mindig kreatív embernek tartotta magát. Húszas évei közepén módosította a pályafutása irányát a számítógépes grafika és tördelés felé. 2004-től dolgozik a médiában. 2020 márciusában indította el saját magazinját, amit mára már egy tulajdonostárssal gondoznak. Következzen az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 365. interjúja!

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Mindenképpen a jelenlegi helyzetem. Egy önálló és független médiumot álmodtam meg és hoztunk létre kollégáimmal. Szeretem az önállóságot, bár korábban jól működtem alkalmazottként is és szeretek csapatban dolgozni, a jelenlegi érzéshez kellett a bejárt út. Nagy-Bandó András gondolatát követve, nem csúcsra szeretnék felérni, mert ott kevés a hely és lefelé vezet csak út. Fennsíkra szeretnék elérni, melyen hosszan haladhatok. Furcsa, mert nincs bennem törekvés a csúcsra, csak teszem a dolgom napról napra.

Milyen távra tervez?

– Erre ambivalens válaszom van. Tudatosan nem tervezek, csak figyelem, ami van és igazodom hozzá. Mikor ráhatást szeretnék gyakorolni az utunkra, tudatosan tervezek és ez rövid-közép és hosszútávra is megtörténik egyszerre. Akár holnapra, az egész napot. És megvannak a terveink 3 évre előre is. Lefedni az olvasható, hallgatható, nézhető média felületeket, könyveket kiadni, rendezvényeket szervezni, összefogni a hasonlóan gondolkodó és élő olvasótábort. Erre született a Csak POZITÍVAN Média.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Sok minden voltam már. Igazán nem tudnék most olyat mondani, ami a Csak POZITÍVAN Magazin és médiatermékeink fejlesztésén túl inspirálna. Itt szeretnénk nemzetközi sikereket elérni, ez szakmai bakancslistás terv. Talán gyermekkori álmom a régészet kicsit kizökkentene és porolgatnám a dinoszaurusz csontokat valami vadregényes helyen. Írtam könyvet Kávészünet az elmének címmel, és születőben a következő kötet. Viccesen mondhatnám a kínai közmondás alapján, hogy beteljesítettem az életfeladatom: ültettem fát, nemzettem gyermeket és írtam könyvet. Később lehet, hogy keresek új kihívásokat, ám most a bakancslista még a jövőre nézve a magazinon kívül üres.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Mindenki tanít, mindenkitől tanulok. Talán a lányomtól, ő nagy tanító. Mindenki tud egy olyan mondatot mondani, ami adott helyzetben felismerést hozhat és megvilágosító erejű. A létezés pedig megmutatja, hogy nem lehetünk elbizakodottak, gőgösek, mert nem tudunk mindent. Az alázat, a figyelem, a szeretet kell, hogy adja a magabiztosságot. Mindjárt más minőségről beszélünk.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Nagyon jól tudom átadni a vízióm és a lelkesedésem. Mivel transzparens vagyok, azt hiszem a hitelességemmel, elkötelezettségemmel. Mint vezető, az egész cég lelkeként, mozgatójaként kell stabil alapnak lennem. Szeretem őket, figyelek rájuk, segítem őket magánemberként is, és ez személyiségemből fakad.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Kertészként, belső építészként. Érdekel mindkettő. Előbbi a természet imádata miatt, a második pedig első tanult szakmámból következik.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Emberként és emberien. Könnyen kommunikálok, transzparensen, korrekten szeretek üzleti kapcsolatokat építeni. Szeretem, ha win-win szituációkat tudunk felépíteni. Hosszú távú kapcsolatokra törekszem, ahol kölcsönösen előnyös, építő, hasznos partnerei lehetünk egymásnak. Fontos számomra a hitelesség, a szakmai színvonal.

Mire sajnálja az idejét?

– Semmire. Mindenre annyit igyekszem szánni, amennyit megkövetel. Azt gondolom nincs elvesztegetett idő. Hiszen minden olyan helyzetet ki lehet használni és mind tanít valamit, melyben azt érezhetnénk, hogy játszanak az időnkkel, megvárakoztatnak. Az okok sokszor később derülnek ki számunkra. Igyekszem mindenben mindenkor megtalálni a számomra kedvezőt, hasznosat.

Mivel lehet felbosszantani?

– Talán a fenti válaszommal ellenkezik a jelenlegi, de a pontatlanságot nem szeretem. Ha megbeszélünk valamit, akkor az legyen akkorra kész, pláne ha a másik fél mondja az időpontot. Vagy épp egy megbeszélésről való késés. Nem bosszant, inkább tiszteletlenségnek érzem. De nem az egóm sérül ilyenkor, csak tudomásul veszem, hogy a másik fél így áll hozzá a dologhoz. De hogy valami profán dolgot is mondjak, a számítógépek tudnak néha nagyon kellemetlen működési hibákat produkálni.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Bármit, ami környezetvédelmi, fásítási, állatvédelmi, hulladék kezelési, étkeztetési, segélyezési, mentorálási, egészségmegtartási segítséget nyújthat.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Talán azt mondanám el, mire sajnálom. Mindenre, ami túlárazott, valós értékénél többre tartott, felesleges kiadásra késztető. Ez a legkisebb dolog is lehet, akár egy kakaós csiga. Él bennem mindennel kapcsolatban egy számomra reális érték. Amikről természetesen meggyőzhető vagyok, hogy többet érnek. Képes és hajlandó vagyok magam felülbírálni. Ám általában hallgatok a belső hangra és ez nem zsugoriság, csak nem szeretek túlkölteni csak azért, mert annyit írtak az árcímkére.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A zene és a meditáció, valamint az olvasás. Szeretek pihenni, mert a mindennapjaim nagyon feszítettek. Ilyenkor a passzív pihenés, ami a legjobban segít. De nagyon sokat tölt a természet is, minden, ami élő.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS