Válságálló családi vállalkozások: ez a legfontosabb három kritérium

2020. 08. 02., 17:15

Bár sokszor hasonlítják gazdasági szempontból a jelenlegi koronavírusjárvány-helyzetet a 2008-as válsághoz, a családi vállalatoknál az látható, hogy az akkori, illetve a jelenlegi krízis lényegesen más helyzetben érte a cégeket.

Mennyire voltak felkészülve a mostani pandémia és a 12 évvel ezelőtti kihívásokra? Mit érdemes egy vállalkozásnak szem előtt tartania stratégiája megalkotásakor, hogy egy következő válsághelyzetben is sikeresen tudjon működni? A K&H családi vállalatok szakértői ezekre a kérdésekre keresték a választ, a legutóbbi recesszió tapasztalatainak felidézése alapján pedig három fő „összetevőjét” határozták meg a válságálló cégnek.   

„A rendszerváltás óta nem volt komoly sokk a gazdaságban, így a 2008-as recesszió szinte a semmiből jött. A cégvezetők sem tervezés, sem megtakarítás szempontjából nem voltak felkészülve, ezért az akkori válság igen komoly piactisztítással járt, aki viszont túlélte, az utána beleépítette a cégébe a tanulságokat. A jelenlegi válság során ezért nemcsak az elmúlt években félretett családi vagyon volt elérhető, hanem a felelős vezetők a cégben is raktak félre tartalékot” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

Nem maradtak magukra

A hitelezési aktivitás is komoly különbséget mutat a több mint 10 évvel ezelőtti helyzethez képest, ugyanis az elmúlt időszakban likviditásbőség jellemezte a piacot, amit a cégek fejlesztésekre fordíthattak a saját tartalék felhasználása helyett. Emellett a fix lejáratú lekötött hitelkeret, ami „békeidőben” akár felesleges kiadásnak tűnhetett, most remek lehetőséget biztosított a likviditási problémák villámgyors kezelésére. Továbbá az is komoly eltérés, hogy 2008-ban a vállalatok sokkal jobban magukra voltak utalva, nem voltak szinte azonnal rendelkezésre álló, államilag támogatott hitelek. Most azonban a banki és az állami rendszer is készen állt, hogy támogassa és segítse a cégek működését, a gazdaság felélénkítését.

A válságálló cégek három fő jellemzője

Az elmúlt több mint tíz évben a tulajdonosok számára jóval több lehetőség adódott, hogy kifejezetten családi vállalatoknak rendezett fórumokon megoszthassák egymással problémáikat és megoldásaikat, melynek hatására még szorosabb közösség és kapcsolatrendszer alakul ki köztük. „A tavaly szeptemberi K&H családi vállalatok klubunk témája éppen a krízisre való felkészülés volt, habár akkor még nem a koronavírus-járvány hatásaira készültünk. A családi vállalat tulajdonosok megosztották tapasztalataikat arról, hogy hogyan élték át sikeresen a válságot és hogyan készülnek a következőre, miközben meghatározták a válságálló cégek három fontos „összetevőjét”: egy válság során az marad fenn,

  1. aki tudatosan, hosszú távra tervez,
  2. félretesz egy nehezebb időszakra is, valamint
  3. felkészül az állandó és gyors változásra, reagálásra.

Elismerik a példamutató megoldásokat

Az idén öt éves K&H családi vállalatok kiválósági díjjal éppen ezért a vírusjárvány kihívásaira adott kiemelkedő megoldásokat ismeri el a pénzintézet, hogy a sikertörténetek által egymás példájából tanuljanak, inspirálójának a cégek. A pályázatokat 2020. augusztus 31-ig lehet benyújtani.

A K&H családi vállalatok kiválósági díj részletei itt érhetők el.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS