Újabb nemzetközi partneri együttműködéseket alakított ki a Games for Business

2020. 09. 21., 15:15

Ahogyan a legtöbb iparágat, a képzés-fejlesztési és tréning szakmát is jelentősen megviselte a koronavírus-járvány kapcsán kialakult krízishelyzet. Azonban a játékosított digitális tanulási platformot fejlesztő cég az utóbbi időben további bővülésről számolt be.

„Ha bármilyen pozitív dolgot fel lehet hozni egy ilyen helyzetben, akkor az mindenféleképpen az, hogy nyitottabbak lettek a piaci szereplők a digitális képzési megoldások iránt. A digitalizáció némileg erőltetett menetben zajlik jelenleg: habár a világ az elmúlt évek során már sokat haladt ennek az irányába, a tényleges átállás jóval korábban kopogtatott az ajtón. A vállalatok továbbra is keresik a digitális megoldásokat, ezt az is mutatja, hogy partneri hálózatunkban újabb szereplőket köszönthetünk 3 országból is” – Fazekas László, a cég értékesítési és marketing vezetője.

A cég partnerhálózatának köszönhetően idáig Magyarországon kívül Ausztriában, az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Malájziában volt jelen. Az újonnan megkötött partneri együttműködések által pedig már Romániában, Törökországban és Argentínában is ügyfeleik rendelkezésére állnak.

Új partnereik között van a bukaresti székhelyű, nemzetközi AIMS International vezetői tanácsadó cég, az Exploratist nevű román ügynökség, akiknek fókuszában a belső kommunikáció és a munkavállalói élmény áll, és a török Mare Motivasyon, akik vállalati csapatépítéssel foglalkoznak, irodájuk pedig Isztambulban található.

A Games for Business csapata partnerhálózatának bővítése mellett termékük továbbfejlesztésén is sokat dolgozott az elmúlt időszakban. Céljuk továbbra is az, hogy olyan hatékony tanulási formát alakítsanak ki, ami mindenki számára szerethetővé és élménytelivé is teszi a szükséges tudás elsajátítását, és amelynek a fókuszában ezentúl is a felhasználó áll.

„Az utóbbi, nagyjából fél évben, saját tanulási platformunk továbbfejlesztésének irányába is nagyobb tempóval haladunk, aminek eredményeként még ebben az évben piacra lépünk a platformunk egy új verziójával, ami még hatékonyabb tanulást, még nagyobb élményt, még flexibilisebb felhasználást és még nagyobb mennyiségű interakciót tesz lehetővé ügyfeleink számára” – mondta Szalai Miklós, a cég termékfejlesztési vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS