Továbbra is illegális a kerti kutak nagy része Magyarországon

2021. 02. 11., 17:30

Januártól ismét enyhítették a kutak létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályozást, ám az Agroinform.hu felmérése szerint a nem kevés érzelmi töltetet is hordozó téma kapcsán az engedély nélkül kutat létesítő válaszadók 46 százaléka a jövőben sem tervezi bejelenteni illegális létesítményét az illetékes hatóságnál.

A jellemzően öntözési igények miatt létesített kutak engedélyezését a hazai vízbázis védelme indokolja. Ugyanakkor ezt az összetett és költséges folyamatot az elmúlt évtizedekben sokan elmulasztották: becslések szerint országszerte több tízezer illegális öntöző kút létesült.

Idén januártól a kisebb, talajvizet kitermelő, öntözésre használt kutakat engedélyeztetni nem, csupán bejelenteni kell a Nemzeti Földügyi Központnál. Amennyiben a már meglévő kút vízjogi engedélyhez kötött, ezt az engedélyt most díjmentesen és bírság nélkül lehet megszerezni egészen 2023 végéig.

Az Agroinform.hu által mintegy 2500 válaszadó bevonásával elvégzett felmérésből az derül ki, hogy a tulajdonukban lévő kutak 64 százaléka 2000 előtt készült. Ennek is köszönhető, hogy a kutak tulajdonosai sokszor nem rendelkeznek olyan alapvető adatokkal sem, hogy az adott kút milyen anyagból készült, milyen vízkészletet használ, milyen mélyen található. A felmérésben részt vevők 33 százaléka például nincsen tisztában azzal, hogy talaj- vagy rétegvizet használ-e

A beérkező válaszok alapján a kutak vizét 83 százalékban konyhakert-öntözésre és háztáji állattartás során használják fel. Nyolc százaléknyian ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy kútjuk vize ivóvízként is szolgál. Vízminőségmérést mindössze a válaszadók 11 százaléka végeztetett a kútvízzel kapcsolatban. Az elvégzett tesztek 43 százaléka ivóvíz, míg 57 százaléka öntözővíz minősítést eredményezett.

Az Agroinform.hu felmérése az éghajlat-változással együtt járó talajvíz-csökkenés jeleire is rákérdezett. A válaszadók 28 százaléka jelezte azt vissza, hogy az utóbbi években csökkent a kútjának vízhozama. 11 százalék a korábbinál sokkal kevesebb vizet tud csupán kinyerni, további 17 százaléknak elsősorban aszályosabb időszakokban kell odafigyelnie a kivett víz mennyiségére.

„Noha a kutak engedélyeztetésével kapcsolatban a meghirdetett könnyítések ellenére is nagy a társadalmi ellenállás, nyilvánvaló, hogy az engedélyezési eljárással csökkenthetők a nem szakszerűen elvégzett kútfúrások által okozott károk – magyarázza Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – Stratégiai feladat, hogy fennmaradjanak az ország máig tiszta „Noha a kutak engedélyeztetésével kapcsolatban a meghirdetett könnyítések ellenére is nagy a társadalmi ellenállás, nyilvánvaló, hogy az engedélyezési eljárással csökkenthetők a nem szakszerűen elvégzett kútfúrások által okozott károk – magyarázza Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – Stratégiai feladat, hogy fennmaradjanak az ország máig tiszta vízadó rétegei. A nem megfelelően kialakított kutak a szennyezett talajvizet közvetlenül az alsóbb rétegekben elhelyezkedő rétegvízbe vagy karsztvízbe vezethetik. Ennek könnyen beláthatatlan következményei is lehetnek: egyetlen csepp olaj például képes 1000 liter vizet beszennyezni.”

(Az Üzletem Bolyki Bencével korábban készített interjúját IDE KATTINTVA olvashatja.)

Az új szabályok dióhéjban

A január 1-jétől érvényes rendelkezések szerint a jövőben nem szükséges vízjogi engedély olyan mezőgazdasági kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez és megszüntetéséhez, amely 50 méternél nem mélyebb, kizárólag mezőgazdasági öntözési célt szolgál, és nem érint ivóvíz-bázisokat, karszt- vagy rétegvíz-készletet. Fontos azonban tudni, hogy ezeket a kutakat is be kell jelenteni hatósági nyilvántartásba, a kinyert víz mennyiségét pedig digitális kútvízmérővel kell nyomon követni.

Amennyiben vízjogi engedély nélkül épült egy kút, arra fennmaradási engedélyt kell kérni. A díjmentes, és az időszakon belül bírság nélkül elvégezhető eljárás határidejét az új szabályok 2023 végére tolták ki. A további kiskapuk elkerülése érdekében azonban a köznyelvben kútamnesztiaként is emlegetett rendelkezés csak a 2020. július 1-je előtt létesített kutakra vonatkozik.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS