Továbbfejleszti budapesti pénzügyi központját a világ legnagyobb üveggyártója

2021. 11. 24., 16:49

A Magyarországon 15 éve jelen lévő, a speciális kerámia és üveg technikával készült, a mobil telefonok kijelzőjétől kezdve az űrállomások üvegéig számos terméket – köztük a törhetetlen Gorilla Glass-t vagy a Pfizer vakcina fioláihoz használt Valor Glass-t – előállító Corning hazai leányvállalata felelős az EMEA régió számviteli, pénzügyi folyamataiért, illetve egyre több globális szolgáltatást is immár a budapesti iroda biztosít a cégcsoport számára. Ennek köszönhetően folyamatosak a fejlesztések, a robotikai innovációk mellett a tehetséggondozás kapja a legnagyobb hangsúlyt.

„A Corning innovatív iparágakban van jelen a termékeivel, ami megköveteli azt, hogy a technológiáink, a szakembereink fejlesztését kiemelten kezeljük. Nincs ez másképp a számvitellel, könyveléssel, adózással összefüggő feladatokat ellátó hazai leányvállalatánál sem, amely New York és Sanghaj mellett immár a cég harmadik legfontosabb központja a világon. 15 év alatt egy kis létszámú helyi bázisból mostanra 125 főt foglalkoztató céggé fejlődtünk, ami nem valósulhatott volna meg a folyamataink automatizálása, a tehetséges magyar pénzügyi szakemberek, köztük kiemelten a női munkavállalók alkalmazása, folyamatos képzése nélkül” – hangsúlyozta Csuhaj Katalin, a Corning Hungary Adatfeldolgozó Kft. ügyvezető igazgatója, aki 2017-es kinevezése óta az első magyar női vezetője a hazai leányvállalatnak.

Csuhaj Katalin elmondta, hogy a digitális átalakulás élére állva a kezdettől fogva arra törekedtek, hogy a mesterséges intelligencia megoldások alkalmazásával növeljék a magyar leányvállalatnál a szolgáltatásaik gyorsaságát és a produktivitást, illetve az ügyfélélmény színvonalát. Ennek meglett az eredménye.

Az elmúlt öt évben 50 százalékkal nőtt a feldolgozott tranzakcióik száma az azt megelőző időszakhoz képest, valamint ezzel párhuzamosan összesen közel 500 ezer munkaórát spóroltak meg a feladatok elvégzése során. Mindezzel a Corning globális teljesítményére is komoly hatást gyakoroltak, ami magával hozta a digitalizációt érintő befektetéseik erőteljes növelését a budapesti központban.

Hasonlóképp gondolkoznak a tehetséggondozás fontosságáról a magyar lányvállaltnál, ahol a vállalati kultúra fontos eleme a fiatal szakemberek támogatása, hogy széles körű, naprakész üzleti tapasztalatokat, ismereteket szerezhessenek meg, és karrierterveiket a cégen belül valósítsák meg.

Mindennek részeként női vezetői programot indítottak, amely azt a célt szolgálja, hogy a pénzügyi területen dolgozó női munkavállalóik egyéni fejlesztésekkel, coachinggal és a kapcsolatépítési lehetőségeik szélesítésével előre lépjenek, illetve vezetői pozíciókat tölthessenek be.

Csuhaj Katalin szerint a Corning hosszútávon épít a magyar humánerőre és az itt megszülető, illetve megvalósuló technológiai újításokra, ami azért is fontos jelzés a hazai piacnak, mert egy olyan, biztos alapokon álló, értékteremtő és családiasan működő vállalatnak dolgozhatnak a munkavállalók, ahol nyitva áll előttük az út, hogy Budapestről nemzetközi karriert építsenek.

A Corning, az Apple, a Google és a Samsung mellett a tíz leginnovatívabb cég egyike.

(Fotó: Corning)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS