Több mint 130 startup jelentkezett az Antenna Hungária startup programjára

2019. 07. 04., 13:30

Összesen 132 startup jelentkezett 29 országból az Antenna Hungária által életre hívott AHa! BrainStore vállalati akcelerációs programra. A jelentkező startupok közül a szakmai zsűri által kiválasztott 13 legjobb csapat vehetett részt a július eleji bootcamp-en, amelyen az Antenna Hungária, az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, a Drukka Startups és az Intellitext szakértőitől kaphattak visszajelzéseket a megoldásukra.

A második alkalommal megszervezett AHa! BrainStore startup program célja, hogy támogassa a magas hozzáadott értékű, innovatív projektek megvalósulását a streaming, internetes tartalomszolgáltatás, e-sport, az IoT, IT biztonság, mesterséges intelligencia, illetve a drón technológia területein.

Üzletfejlesztési program és befektetés a legígéretesebb projekteknek

A 132 jelentkező közül a program szakmai zsűrije választotta ki a 13 legjobbnak ítélt vállalkozást, melyek egy egész napos szakmai bootcamp keretében prezentációt tartottak, egyéni és csoportos műhelyfoglalkozásokon vettek részt, illetve bővíthették üzleti kapcsolatrendszerüket.

A következő hetekben az Antenna Hungária vezetőiből álló grémium fogja kiválasztani azt a néhány csapatot, amelyek az Antenna Hungária, a Hiventures, a Drukka Startups és az Intellitext partnerségének keretében befektetésben részesülhetnek. A befektetés mellett közös tesztelési és fejlesztési lehetőségeket, az AH infrastruktúrájához és ügyfélköréhez való hozzáférést, valamint igény szerinti szakmai támogatást kapnak a kiválasztott startupok.

IoT megoldások túlsúlyban

Az AHa! BrainStore programban idén az IoT megoldások játszották a főszerepet, többek között agrár-, logisztikai- és okos parkolási technológiákat is felvonultattak a résztvevő IoT startupok. A legjobb 13 csapat között továbbá digitális személyazonosító megoldást fejlesztő vállalkozás, stream ajánló platform, AI alapú monitoring rendszerek, és drón technológiával foglalkozó cég, illetve két e-sporttal foglalkozó csapat is helyet kapott.

A versenyképességünk fenntartásához szükséges az új és innovatív megoldásokat szállító startupokkal történő együttműködés, melyek gyorsabban és rugalmasabban tudnak reagálni a piaci környezetre, mint a nagy piaci szereplők. Többek között ezért tartjuk továbbra is fontosnak a startupokkal való közös gondolkodást, munkát, amely kölcsönös előnyöket biztosíthat mindkét fél számára” – emelte ki Mándi Gábor, az Antenna Hungária vezérigazgató-helyettese.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS