Támogatással fejleszt egy orosházi fuvarozó cég

2023. 03. 25., 18:38

Százötven millió forintos fejlesztést hajt végre a belföldi és nemzetközi fuvarozást végző orosházi Koncsek Trans Kft.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretéből 106,5 millió forintot nyertek el a beruházáshoz.

Az összegből 360 négyzetméterrel bővítik műhelyüket, és több eszközt (egyebek mellett fékpad, lengéscsillapító-, futóműholtjáték-vizsgáló gép, kipufogógáz-elszívó, futóműállító) vásárolnak. A gépekkel a jelenleg nagy távolságban végzett vizsgálati, karbantartási és javítási feladatok többségét helyben el tudják látni. A beruházás várhatóan a nyár végéig lezárul.

A cég jogelődje 1985-ben egyéni vállalkozásként indult, 2009-ben alakult kft.-vé. Jelenleg 17 gépjárművel végzik a szállítmányozást, köztük veszélyes áruk szállítását is. Az uniós országokon belül elsősorban Németországba, a Benelux államokba, Franciaországba és Ausztriába szállítanak, ezen kívül Svájcba és Szerbiába fuvaroznak legtöbbet – közölte Koncsek Tamás ügyvezető.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 24 munkavállalót foglalkoztató cég 2021-ben 613 millió forint nettó árbevételt könyvelt el a 2020-as 495 millió forint után. Adózott eredménye ez idő alatt 63-ról 45 millió forintra csökkent. Az árbevétel 65-70 százaléka származik a nemzetközi szállítmányozásból. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 09:10:00
2024. januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt; az előbbi mediánértéke 493 700, az utóbbié 341 700 forintra rúgott – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS