Szoros együttműködést kezdeményez az ESSCA budapesti kampusza a középiskolák vezetőivel

2020. 01. 28., 15:15

Az ESSCA School of Management budapesti kampusza életre hívta Pályaorientációs Bizottságát (POB). Az intézmény vezetője, Dr. Deli-Gray Zsuzsa átadta a bizottsági tagságra vonatkozó felkérőleveleket. Első körben az International School of Budapest, a Budapesti XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium, a Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, a Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium vezető képviselői vehették át a megbízást. A Bizottság márciusban kezdi meg operatív munkáját.

Intelligens tantermek a Duna parton

Az ESSCA-ban komolyan gondolják a vezetői ismeretek átadását és elsajátítását. Olyannyira, hogy a tanulmányi idő részeként a hallgatók egy teljes félévet egy választott vállalatnál töltenek, illetve a francia alma mater is egy teljes szemeszterre várja a magyar diákokat. Az ESSCA-nál a tanulmányi eredmények mellett ugyanolyan fontos az emberi tényező, az integritás, a humán értékrend, ezt mind a tanulmányi program kialakításánál, mind pedig az iskolai élet szervezésénél figyelembe veszik.

Az innovatív oktatási módszertanú, interakcióra épülő kurzusok egy része „smart” tantermekben folyik. A budapesti kampuszra felvételt nyert hallgatók számára az iskola ösztöndíjat hirdetett, amely hazai viszonylatban is kedvező feltételeket biztosít három éven keresztül a jövő vezetői számára. Már csak néhány helyük van, így érdemes mielőbb pályázni!

Ahol nem csak a hozott pont számít…

Hitvallásuk szerint a vezetői készségek részben velünk született tulajdonságok, részben tanulhatók. Éppen ezért az érettségihez kötött felvételi elbeszélgetésen a vezetői hozzáállást, kompetenciákat és készségeket is mérik a jelentkezőknél.

A tanulmányi eredmény, vagy a középiskolából hozott pontok száma így nem az egyedüli szempont a felvételi elbírálás során. Az angol nyelvtudásra viszont szükség van, hiszen az oktatás ezen a nyelven folyik.

A diákközpontú légkör megteremtéséhez a szoros mentori rendszer is hozzájárul. Az üzleti iskoláról sokat elárul, hogy a tanárok és mentorok fontosnak tartják, hogy név és érdeklődési terület szerint ismerjenek minden egyes diákot, valamint, hogy a diákot az első perctől kezdve segítsék abban, hogy eredményesen végezze el a képzést.
Biztos jövőt építenek

Az ESSCA magyarország igazgatója, Dr. Deli-Gray Zsuzsa szerint az ESSCA School of Management hallgatói mind akadémiai, mind gyakorlati, mind pedig kulturális szempontból kiemelkedő minőségű képzést kapnak. Az oktatás színvonalát és az iskola kiválóságát több nemzetközi akkreditáló szervezet elismeri: az Iskola rendelkezik az európai EQUIS, az amerikai AACSB és az angol ABMA nemzetközi akkreditációval.

Az akkreditációk mindegyike az Iskola összes kirendeltségére kiterjesztett, így a diákok biztosak lehetnek abban, hogy bármely kampuszon folytassák a tanulmányaikat, ugyanazt a tudást, ugyanolyan formában és ugyanazon keretek között kapják meg. A tanulmányaik végén a diákok az ESSCA francia állam által elismert „Bachelor in International Management” francia diplomáját kapják, amely igen nagyra értékelt a multinacionális vállalatok körében.

Az elismert nemzetközi üzleti diplomával a zsebükben, a végzős hallgatóknak igen nagy esélyük van arra, hogy megtalálják az áhított „álom munkahelyet”, ahol bőségesen kamatoztathatják az iskolapadban tanultakat. A jövő menedzserei már válogathatnak a jobbnál jobb körülményeket kínáló állásajánlatok között, akár külföldön is.

Az ESSCA ebben is segítségükre lesz.

A jelentkezés leggyorsabb formája

Az ESSCA budapesti kampusza 2020. február 14-ig várja a képzés és az ösztöndíj iránt érdeklődő diákok jelentkezését.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS