Szoboravatással emlékezett Demján Sándorra a Masterplast

2020. 10. 15., 17:30

A Fejér megyei Sárszentmihályon október 15-én parkot neveztek el és szobrot avattak a két éve elhunyt nagyvállalkozó, a VOSZ örökös elnöke, Demján Sándor emlékére. Ehhez a településhez kötődik első önálló vezetői tevékenysége, a Gorsium ÁFÉSZ elnökeként. A helység kiemelkedő vállalkozása, a Masterplast csapata így tiszteleg az egykori „Főnök” életműve előtt.

Már Sárszentmihályon megmutatkozott az a teremtési vágy és képesség, az a gyakorlatias megvalósításra való törekvés, ami Demján Sándor egész munkásságát jellemezte – olvasható a Mesterplast honlapján.

Előrelátó, ötletdús, jövőt építő-tervező vezető, igazi vállalkozói látnok volt. A hőskor, a legendás évek meghatározó, jellegzetes, összetéveszthetetlen egyéniségeként messze megelőzte korát: a pénzteremtés újdonságával, gazdasági és politikai bátorságával.

Későbbi alkotói merészségéhez-tevékenységéhez fűződik a Pólus Center, a Westend City Center, a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház felépítése, illetve a Prima Primissima díj elindítása.

A szoboravatás kapcsán az ötletgazda, a Masterplast Nyrt. elnöke, Tibor Dávid kiemelte:

„Nekem ő testesíti meg a nagybetűs vállalkozót, aki bármilyen körülmények között és bármely korban virágzást képes elindítani mindazon területen, ahol felfokozott, magas szintű cselekvőképességgel alkot. Életútja méltó Széchenyi István, személyes példaképe örökségéhez. Demján Sándor lenyűgöző pályafutásának első önálló vezetői tisztsége Sárszentmihályhoz fűződik. Az egykori Gorsium ÁFÉSZ sikereinek pedig, reményeim szerint, méltó követője a Masterplast ezen a ma már rangosnak számító településen. Ezért határoztuk el, hogy az első igazán nagy Demján-alkotás helyszínén szoborral tisztelgünk emléke, munkássága előtt. Remélem, hogy a szellemisége sok mai vállalkozót ösztönöz majd korszakalkotó gondolatokra és azok eltökélt megvalósítására.”

A kultúra támogatására 2003-ban létrehozta a Prima Primissima Díjat, a Demján Sándor Alapítvány pedig több ezer nehéz helyzetben lévő diák, egyetemista ösztöndíját finanszírozta. A budapesti városfejlesztésében betöltött munkásságáért Demján Sándor 2003 óta Budapest Díszpolgára, a kultúráért, a rászorulók felkarolásának érdekében végzett munkája elismeréseként az Emberi
Méltóság kitüntetésben részesült, 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.

(Fotó: Masterplast.hu)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS