Suba Levente: okos döntés az ingatlanok energiatudatos felújítása

2023. 05. 03., 10:19

A bankok, a cégek és a magánszemélyek is sokat tehetnek azért, hogy a természeti környezet állapota ne romoljon tovább. Ezt így gondolja a K&H fenntarthatósági index felmérésében résztvevő cégek 88 százaléka is.

Tucatnyi módja van annak, hogy egy cégvezetés csökkentse környezeti lábnyomát. A K&H fenntarthatósági indexe átfogó felmérés keretében kérdezte a hazai közepes és nagyvállalatok vezetését arról, hogyan viszonyulnak a fenntarthatóság kérdésköréhez. Suba Levente, a K&H Csoport fenntarthatósági programjának vezetője szerint a kedvezőtlen gazdasági környezetben érthető módon a vállalatok elsősorban költségeik csökkentésére összpontosítanak – ez azonban közvetve csökkenti a környezetterhelésüket is.

A cégek közel 60 százaléka már megoldotta a szelektív hulladékgyűjtést, és további 32 százalék tervezi ezt. A veszélyes hulladékok környezetbarát kezelése ettől némileg elmarad. A papírfelhasználás csökkentését 40-40 százalékban már végrehajtották vagy a közeljövőben tervezik. Hasonló megoszlást mutat az energiaköltségek elszállása miatt az energiafelhasználás csökkentése, illetve hatékonyságának növelése.

Ez igaz – bár csökkenő arányokban – az épületek hőszigetelésére, a hibrid- vagy elektromos autók forgalomba állítására, vagy akár a vízfelhasználására is. Azt azonban csak a cégek 3 százaléka engedi meg magának, hogy úgynevezett „zöld” – azaz igazoltan megújuló forrásból származó, egyben drágább – energiát vásároljon, és csak további 4 százalék fontolgatja ezt.

Ugyanakkor a megújuló energiaforrások jelentőségével a cégvezetők 89 százaléka egyetért, csak döntő többségük szerint ezek alkalmazását a kedvezőtlen gazdasági helyzet most gátolja.

A cégeket a költségtakarékosságon kívül elsősorban a szabályok fogják rászorítani arra, hogy kevesebb széndioxid-kibocsátás mellett végezzék tevékenységüket. Az Európai Unió 2050-re a karbonsemlegességet tűzte ki céljául, ennek érdekében szigorú szabályokat is alkotott. A klímasemlegességhez vezető utat a hazai cégek ma még sokkal inkább nehézségként, mint lehetőségként fogják fel.

Mindenki magán kezdje a szigort!

A bankoknak kulcsszerepet kell játszaniuk az éghajlati vészhelyzet kezelésében. A cégeket finanszírozó pénzintézeti szektorra egyre szigorúbb szabályok vonatkoznak, illetve magukra nézve is kemény korlátokat állítanak fel. Ennek terén a K&H anyabankja, a belga KBC élen jár. A KBC például átfogó elemzést készített 8 iparág szennyezőanyag-kibocsátásáról és környezeti lábnyomáról. Ez alapján megvizsgálta saját közvetett kitettségét, és kizárta azokat a tevékenységek finanszírozását, amelyek a legnagyobb szennyezők. Nem csak a belga anyabank, hanem a K&H is olyan felelős befektetési alapokat hozott létre, amelyekben a cégek gondot fordítanak környezetterhelésük csökkentésére.

Suba Levente szerint mindenki, a bankok, a cégek és a magánszemélyek is sokat tehetnek azért, hogy a természeti környezet állapota ne romoljon tovább. Ezt így gondolja a K&H fenntarthatósági index felmérésében résztvevő cégek 88 százaléka is.

Magánemberként is sokat tehetünk

A világ elvárja a vállalatoktól, sőt, igyekszik rászorítani azokat, hogy dolgozzanak ki stratégiát a saját környezeti lábnyomuk csökkentésére; mérjék a szennyezőanyag-kibocsátásukat, erről jelentés formájában számoljanak be a társadalomnak és tartsák magukat a stratégiában meghatározott fenntarthatósági pályához. Ugyanakkor mindenki egyszemélyben, családjával és közösségével is tud valamit tenni a fenntarthatóságért.

„Ha megnézzük egy négytagú család jellemző fogyasztásának széndioxid-kibocsátását, érdekes következtetésekre juthatunk” – mondja Suba Levente, aki kiszámolta, hogy minek mekkora karbonlábnyoma van.  Az ásványvizes, üdítős, tisztítószeres PET-palackok mintegy 300 kilogramm CO2 kibocsátásért felelnek. Egy átlagos személygépkocsi évi 10-20 ezer kilométer használat mellett körülbelül 2 tonna széndioxidot pöfög ki. Fejenkénti 65 kilogrammnyi éves húsfogyasztással számolva az egész családra évi 2,5 tonna CO2-kibocsátás jön ki.

Ezzel szemben a lakóház fűtése ‒ és esetleges hűtése ‒ a hagyományos módon évi akár 5 tonna szennyezőanyag-kibocsátással járhat. Egyértelmű, hogy a lakóházunk korszerűsítésével nagyságrenddel többet tudunk megtakarítani, mint bármi mással.

„A legokosabb döntés, amit egy család hozhat, az az, ha energiatudatosan építi meg vagy újítja fel otthonát” – vallja Suba Levente, aki szerint a leginkább ésszerű és célszerű egyéni cselekvés a lakás- és ház szigetelés, az energia rendszerek korszerűsítése. Ilyen beavatkozások mellett az energiaszámla számottevően csökken, a komfortérzet megnő, egyben irdatlan nagy lépés a környezetterhelés csökkentése irányába is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS