Sokan elhagyták a mamahotelt, javultak a családalapítás körülményei

2019. 09. 06., 08:45

A 19-29 éves fiatalok 43 százaléka lakik a szüleinél és 57 százalékuk él már önállóan – derült ki a K&H ifjúsági indexéből. Utóbbi a felmérés során eddig mért legmagasabb arány. Szintén rekordmagas szintet értek el a családalapítási mutatók: a fiatalok 31 százaléka szerint javultak a családalapítás körülményei, ráadásul 40 százalékuk úgy látja, a jövőben még kedvezőbbé válik a helyzet. A fiatalok túlnyomó része, 80 százaléka pedig stabilnak tartja párkapcsolatát.

Sok fiatal távozott a mamahotelből, azaz elköltöztek a szülői házból. A K&H ifjúsági indexe szerint az idei első negyedévben a 19-29 éves fiatalok 43 százaléka élt a szüleivel együtt. Ez lényeges csökkenést jelent a korábbi időszakhoz képest: felmérés több mint 6 éves történetében a szülőkkel élő fiatalok aránya folyamatosan 48-62 százalék között mozgott. A mostani eredmények alapján viszont 57 százalék él önálló háztartásban, jellemzően a nők és a dolgozó fiatalok.

A fiatalok 60 százaléka egyébként jóban van a szüleivel. A válaszadók kevesebb, mint fele (43 százalék) érzi úgy, hogy elegendő ideje van a családjára. A legtöbben (47 százalék) azonban valamivel több időt tartanának ideálisnak. A felmérésből az is kiderült, hogy a párkapcsolatát a megkérdezettek 80 százaléka érzi stabilnak, és mindössze 9 százalékuk látja problémásnak.

Jöhet a család?

A K&H ifjúsági indexe negyedévről negyedévre megnézi a fiatalok családalapítási kedvét is, ez az idei első negyedévben kedvezően változott. A kutatásból kiderült, hogy az érintett korosztály tagjainak 31 százaléka pozitív változást tapasztalt a családalapítás körülményeiben. Az optimisták aránya rekordszintet ért el, soha nem volt még ilyen magas az elmúlt 6 évben. Azonban a pozitívan gondolkodóknál még mindig többen vannak azok (a válaszadók 34 százaléka és leginkább a budapestiek), akik a körülmények romlásáról számoltak be. Közel ugyanennyi fiatal, 35 százalék, pedig úgy érzi, hogy szerinte nem változott semmi.
 
A fiatalok a jövőt is pozitívan látják: 40 százalék arra számít, hogy a családalapítást meghatározó tényezők javulni fognak a következő egy évben, ami újabb rekordot jelent. 38 százalék látja úgy, hogy jövőre sem változik érdemben a helyzet, míg 22 százalék – főleg a munkanélküliek – kedvezőtlenebb körülményekre számít.

K&H ifjúsági index

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági indexe, amely 2019 első negyedévében +20 ponton állt. A kutatásban 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2019. február 22. – március 5. között történt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS