Saját szerverközponttal erősít az OTT-One

2018. 12. 19., 10:29

Saját, minősített szerverközpont kialakítását kezdte meg az OTT-One, amelynek kapacitása különböző innovatív szerverekből tevődik majd össze, több mint 800 darab kiszolgáló egység felhasználásával.

A védett szerverközpont egyrészt támogatja majd a vállalatot a már meglévő ügyfeleinek kiszolgálásában, másrészről pedig megnyitja az utat olyan üzleti lehetőségek irányába, amelyek előfeltétele egy saját szerverközpont megléte. A mintegy 1,1 milliárd forint értékű, várhatóan 2019.  második negyedévében lezáruló projektet az OTT-One teljes egészében saját forrásból finanszírozza.

Az OTT-One megkezdte a több mint 800 darab kiszolgáló és egyéb feladatokat ellátó szerver beszerzését, amelyeket egy kifejezetten erre a célra kialakított, védett és minősített szerverközpontban helyeznek majd el. A teljes szerverkapacitás többféle célt lesz képes egyszerre kiszolgálni.

A szerverközpont kialakítását különböző piaci tényezők tették szükségessé, többek között a vállalat streaming üzletágának folyamatos bővülése – a beruházásnak köszönhetően a már meglévő és a várható további ügyfelek kiszolgálása nem csak bérelt, hanem saját tulajdonban álló védett és minősített szerverekkel történhet majd.

Az egyik fő felhasználási területet az OTT-One előkészítés alatt álló online oktatási projektjei jelentik majd, ezekhez ugyanis nélkülözhetetlen a nagy kapacitású, zárt láncú videós kommunikációt biztosító, minősített biztonságú szerverkapacitáson működő videorendszer kiépítése.

A szerverek egyedülálló lehetőséget is teremtenek majd az OTT-One biztonságtechnikai üzletága számára, mivel azok a blockchain alapú biztonságtechnikai megoldások mögöttes kiszolgálóiként is funkcionálnak, a videós feladatok ellátása mellett.

„A szerverközpont terveink szerint az üzleti tevékenységünk számos területén nyújt majd komoly támogatást, illetve hozzásegíti a vállalatot az ügyfélkör bővítéséhez. A beruházás lezárulta után egy olyan magas védelmet nyújtó szerverkapacitás lesz a birtokunkban, amely révén kiaknázhatjuk azokat az üzleti lehetőségeket is, amelyek idáig nem voltak elérhetőek számunkra. Egyedülálló lehetőségünk nyílik magas biztonságot adó szolgáltatások üzemeltetésére, valamint olyan különleges kutatás-fejlesztési feladatokban való részvételre, amelyek a blockchain technológiák, kriptográfia és az okosszerződések területéhez kötődnek” – nyilatkozta a bejelentés kapcsán Májer Bálint, az OTT-One vezérigazgatója.

A szerverközpontot várhatóan 2019. második negyedévének végén adják majd át. A beruházás a várakozások szerint 2-3 éves időtávon fog megtérülni – olvasható a cég közleményében.

Képünk illusztráció.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS