Ők nyerték Az év szaktanácsadója díjat

2021. 06. 12., 16:00

Kihirdették „Az Év Szaktanácsadója” díj nyerteseit. Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara másodszor hirdette meg a pályázatot, amelynek célja azon szaktanácsadók elismerése, akik kiemelkedően, a mezőgazdasági termelők érdekeit legjobban szolgálva végzik a munkájukat.

Az Év Szaktanácsadója” díj az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös szakmai elismerése. A díjra jelöltek közül a hat legjobbnak ítélt pályázati anyagot benyújtót hallgatta meg az AM, a NAK és a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság (NATaB) képviselőiből álló szakmai grémium.

A díjakat június 9-én adták át a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow keretében, Mezőfalván. Az elismeréseket dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Győrffy Balázs, a NAK elnöke, valamint Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, NATaB-elnök adta át.

„Az Év Szaktanácsadója” címet Naszvadi Endre Zoltán Tolna megyei szaktanácsadónak ítélték, aki a Dél-Dunántúl legnagyobb szaktanácsadói központját hozta létre, több mint száz szövetkezeti és kétezer gazdálkodó ügyféllel rendelkezik, és egyben gazdaköri elnök is, 15 éve szaktanácsadó.

Bányai Tibor „Az Év Innovatív Szaktanácsadója” különdíjban, Mészáros Gergely „Az Év Erdőgazdálkodási Szaktanácsadója” különdíjban részesült, valamint – a pályázaton elért kimagasló eredményért és a kitűnő szaktanácsadási munkájáért – elismerő oklevelet vehetett át Illés Attila, Kiss Gábor és Vágner Ákos.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS