Nyilvános a magyar kukoricakísérlet eredménye

2019. 12. 31., 13:00

Tíz helyszínen összesen 39 kukorica hibridet teszteltek az elmúlt hónapokban a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara posztregisztrációs fajtakísérletében. A gazdálkodók számára kézzelfogható segítséget nyújtó, tizenharmadik alkalommal megvalósított felmérés eredményeiről egy részletes összefoglaló kiadvány is készült.

„Magyarországon is rendkívül komoly kukoricanemesítési munka folyik, amelyek eredményekén sorra jelennek meg a különféle hibridek a köztermesztésben. Ahhoz, hogy a gazdálkodók ezeket alaposabban megismerhessék különféle fontosságú szempontok alapján (például a termőképesség, vízleadás), partnereinkkel – a Gabonatermesztők Országos Szövetségével és tavaly óta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával - közösen indítottunk programot” – hangsúlyozta Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

2019-ben összesen 39, a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó hibridet vizsgáltak a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának szakemberei. A kísérleteket az ország tíz helyszínén – Abaújszántón, Újfehértón, Iregszemcsén, Jászboldogházán, Szombathelyen, Székkutason, Eszterágpusztán, Tordason, Jánoshalmán, valamint Mezőhegyesen – indították el.

A fajtakiválasztás egyik alappillére volt, hogy a 2019-ben újonnan regisztrált, a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megteremtették az esélyt a versenyben való részvételre azáltal, hogy az állami elismerés után közvetlenül beemelték őket a kísérletbe. A hibrideket a vetést megelőzően közjegyző jelenlétében kódolták, így a kísérlet kivitelezői és értékelői teljes mértékben függetleníteni tudták magukat minden olyan körülménytől, amely akaratlanul is befolyásolhatta volna őket munkájukban.

Az idei évben az állami elismerés hatósági vizsgálataiban alkalmazott standard fajták kísérletbe állításával minden fajta esetén FAO érték meghatározásra nyílt lehetőség. A vizsgált és megjelölt FAO értékek az eltérő évjárati körülmények hatásaként természetesen eltérést mutathatnak az állami elismerésben hivatalosan deklarált, illetve a fajtatulajdonosok által közzétett és publikált értékektől.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jogszabályi felhatalmazás alapján a vizsgálati eredmények listáját ajánlati fajtalistaként kezeli, és javasolja a hazai termesztők számára.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS