Nem létező kapcsolati tőkéjét próbálta „forintosítani” a Pest megyei áljogász

Nem létező kapcsolati tőkéjét próbálta „forintosítani” a Pest megyei áljogász
2023. 02. 10., 15:42

A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy Pest vármegyei 55 éves férfi valótlanul dandártábornoknak, esetenként titkosszolgálati vezetőnek adta ki magát, de gyakran nevezte magát adó és jogi ügyekben jártas szakembernek, vagy egyetemi oktatónak is – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

A megalapozott gyanú szerint a férfi azt állította, hogy magas beosztású ügyészeket és más hatósági vezetőket ismer, akiken keresztül vesztegetési pénz kifizetése ellenében különböző eljárásokban tud kedvező eredményeket elérni. A férfi hivatalos személyekre alaptalanul hivatkozva ígérte büntetőügyek befolyásolását úgy, hogy a valóságban ilyen jellegű kapcsolatokkal nem rendelkezett és a folyamatban lévő eljárásokra semmiféle ráhatása nem volt. Az áljogász hasonló cselekmények rendszeres elkövetésére rendezkedett be és évek óta ebből tartotta fenn magát.

Volt olyan személy, akivel sikeresen hitette el a férfi, hogy kapcsolatain keresztül az ellene indult komoly tárgyi súlyú büntetőeljárásban eléri, hogy csak enyhébb, felfüggesztett szabadságvesztés büntetést kapjon, az ezért kért négy millió forintról pedig minden alap nélkül azt állította, hogy annak nagy részét a meg nem nevezett hivatalos személyeknek kell továbbítania. A férfi az átvett összeget megtartotta.

A nyomozás során az ügyészség 2023. február 7-én hat helyszínen végzett összehangolt eljárási cselekményeket közel 50 hivatalos személy, köztük a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség állományának részvételével.

Az ügyben eddig öt gyanúsított kihallgatása történt meg, az ügyészség eredményesen indítványozta három személy letartóztatásának elrendelését. Az eljárás további gyanúsítottjai az 55 éves férfi bűncselekményeinek elkövetését segítették.

Az ügyészség ismét felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen típusú cselekmények megvalósításában részt vevő valamennyi személy magas büntetési tételű bűncselekményt követ el attól függetlenül, hogy a korrupciós pénzt csak felajánlja, esetleg átadja vagy átveszi, hasonlóan azokhoz, akik bármilyen módon segítik az elkövetést.

A fotó az áljogász „irodájában” történt kutatáson készült.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 10:10:00
2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS