Megkezdték az egységes kérelmeket érintő adatok egyeztetését

2020. 10. 11., 10:00

A Magyar Államkincstár 2020. október 7-én megkezdte a területalapú egységes kérelmeket érintő adategyeztető végzések kiküldését. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai által beadott kérelmeknél ebben az évben is alacsonyabb volt az adategyeztetésben érintett kérelmek aránya, mint az egyénileg benyújtott kérelmeknél.

A Magyar Államkincstár a korábbi évekhez hasonlóan idén is felszólító végzés kiküldésével hívja fel az érintettek figyelmét, ha a benyújtott egységes kérelemmel kapcsolatban adategyezetésre van szükség. Ennek oka lehet például fizikai blokkon belüli túligénylés, tábla átfedés vagy területi ráfedés. A MÁK tájékoztatása szerint a végzések kiküldése 2020. október 7-én megindult 7848 gazdálkodó részére, akik közül 4080-an kamarai meghatalmazott segítségével adták be kérelmüket.

A Kincstár és a NAK együttműködésének, valamint az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően – a folyamatosan szigorodó feltételek mellett is – az adategyeztetésben érintettek száma a 2016. évi 27 ezer főhöz képest jelentősen kevesebb: 2017-ben már csak 12 ezer, míg 2018 és 2020 között egyaránt közel 7-8 ezer gazdálkodónak küldött értesítést a MÁK.

Az adategyeztetés elvégzését kizárólag elektronikus úton, az erre kialakított elektronikus felületen tehetik meg a gazdálkodók. Erre a MÁK által küldött értesítés kézhezvételétől – a végzés ügyfélkapun keresztüli letöltésétől – számított 10 naptári nap áll rendelkezésre. Amennyiben a gazdálkodó a 2020. évi egységes kérelmének beadásánál kamarai meghatalmazott segítségét vette igénybe, úgy a végzést átvevő kamarai falugazdászok telefonon és e-mailben is felveszik a kapcsolatot az érintett termelővel az adategyeztetés lefolytatása érdekében. A NAK felhívja az adategyeztetésben érintett gazdálkodók figyelmét, hogy őstermelői igazolvánnyal vagy kamarai kártyával csökkenthető az adminisztráció, ezért valamelyik dokumentumot javasolt elvinni az ügyintézésre.

2020. május 31-ig 169 ezer egységes kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek kétharmadát, mintegy 114 ezer kérelmet a kamarai falugazdászok segítségével. Az idei számok is – a 2019-eshez hasonlóan – azt mutatják, hogy az egységes kérelmek beadásánál érdemes igénybe venni a kamarai falugazdászok ingyenes segítségét. A kamarai közreműködéssel beadott kérelmek megközelítőleg 3,5 százalékánál van ugyanis szükség adategyeztetésre, az egyénileg benyújtott kérelmek esetében ez a szám majdnem eléri a 7 százalékot.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS