Már ezeket is tudja a BudapestGO

2022. 06. 08., 21:33

Ismét hasznos funkciókkal egészül ki a mintegy 1 millió felhasználóval rendelkező BudapestGO alkalmazás. A február 14-én indult applikáció még jobb és pontosabb tervezést biztosít a kerékpárral közlekedőknek, illetve a telebusz és a telefogas szolgáltatás is elérhetővé válik az alkalmazásban.

Június 8-tól több jelentős újdonságot tartogat a februárban indult BudapestGO a kerékpárral közlekedők számára. Mostantól az ügyfelek még pontosabban tudják a szükséges menetidőt kiszámolni, mert az applikáció figyelembe veszi az emelkedőket és a különböző útvonaltípusokat, ráadásul az igényeik szerint testre szabhatják a kerékpáros tervezést: a többi között beállítható az emelkedők elkerülése, és választható kifejezetten kerékpárosbarát útvonal is.

Az új funkcióknak köszönhetően az útvonaltervekben látható, hogy mekkora lejtő vagy emelkedő várható a tervezett útvonalon, továbbá hogy autómentes-e a kerékpársáv, illetve hogy az úttest mentén kell haladni, esetleg kis vagy közepes forgalmú utcán kell tekerni. A BKK ügyfelei így pontos útitervet kapnak az alkalmazástól arra, hogy bringával mennyi idő alatt és milyen kerékpáros útviszonyok között lehet eljutni a célállomásra.

A MOL Bubinak is közvetlen kapcsolata lesz ezentúl a BudapestGO-val, ugyanis az ügyfelek a BudapestGO-ból egy gombnyomással át tudnak lépni a közbringa-szolgáltatás applikációjába. A BudapestGO-val ezentúl a Budapesti Közlekedési Központ egyéb szolgáltatásai is könnyebben elérhetővé válnak. Június 8-tól már az applikációból telefonon vagy más online felületen is megrendelhető a Telebusz szolgáltatás, továbbá a Telefogas révén elérhető fogaskerekű.

Az újítások elérése érdekében az applikációt mindenképp frissíteni szükséges, az alkalmazás új verziója fokozatosan jelenik meg a felhasználók számára. Akiknél be van állítva az automatikus frissítés, azoknak nincs teendőjük.

A BudapestGO népszerűsége töretlen, eddig már több mint 900 ezren töltötték le, vagyis a fővárosban közlekedők több mint fele már használta az alkalmazást.

A BKK ügyfelei eddig 917 ezer darab különféle terméket vásároltak az applikáció segítségével: digitális vonaljegyből február 14 óta több mint 589 ezer darabot, a március eleje óta elérhető időalapú jegyből pedig 102 ezret váltottak a felhasználók. A BudapestGO-ban az utazástervezés is egyre népszerűbb. Az egykori FUTÁR alkalmazás havi egymilliós átlagához képest a BudapestGO-val májusban 2 millió 600 ezer utazást terveztek az ügyfelek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS