Kulcsfontosságú dokumentum hiányzik sok cég fiókjából

2022. 01. 20., 10:33

Amellett, hogy a magyar cégek innovációs kedve minimum visszafogott, sok vállalatnak továbbra sincs a következő időszakban tervezett fejlesztéseket megalapozó írásos innovációs stratégiája – áll a K&H innovációs indexben. Igaz, azért valamelyest javult a helyzet, 2021 első felében a vállalatok 12 százaléka, a másodikban már a 18 százalékuk rendelkezett ezzel. A magyar cégek mindössze 4 százaléka tartja magát az adott ágazatban vezető innovátornak; emellett a bátorság is hiányzik.

Reálisabban látják saját magukat innovációs stratégia szempontjából a magyar vállalatok a K&H 2021 második felében készült innovációs index szerint, amely a 300 millió forintot meghaladó éves árbevételű magyar cégek innovációs stratégiáját és az adott ágazaton belüli szerepét vizsgálta.

Mindössze 4 százalék

„Reálisabban látják az innovációs aktivitásukat a vállalatok, mint fél évvel korábban. Csökkent a magukat vezető innovátornak gondoló cégek aránya. A 2021 első felében még a 8 százalékuk gondolta ezt, a másodikban már csak a 4 százalékuk”  ismertette az eredményeket Németh Balázs, a K&Hinnovációs vezetője. A magukat az átlagosnál innovatívabb cégnek tartó vállalatok aránya 66 százalékról 58 százalékra csökkent.

(Németh Balázs is részt vett az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatában. A sorozat 340. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

Ami nagyon hiányzik

Az innovációkhoz, fejlesztésekhez, ezen keresztül a versenyképesség növeléséhez és a tartós növekedéshez bátorságra, avagy kockázatvállalásra van szükség. A kutatás szerint azonban csak a cégek ötödénél születnek agilis, kockáztató, innovációs döntések. A vállalkozások túlnyomó része tehát óvatos.

Továbbra is kevés vállalatnak van konkrét lépéseket, terveket tartalmazó írásos innovációs stratégiája. A K&H felmérése szerint 2021 második felében a megkérdezett cégek 18 százaléka rendelkezett ezzel, ami még mindig kisebbséget jelent, ugyanakkor javulást tükröz a félévvel korábbi helyzethez képest, amikor még csak 12 százalékuknak volt írott innovációs terve.

A visszafogott innovációs kedvre utal az is, hogy a vállalatok 58 százaléka nem tervez változtatni innovativitásának jelenlegi szintjén. Emellett szignifikánsan csökkent azok aránya, akik több innovációra számítanak a következő 2 évben, ahhoz képest, amennyit a megelőző 2 évben megvalósítottak.

„A koronavírus-járványból adódó bizonytalanság természetesen okot ad a cégeknek arra, hogy óvatosak legyenek, ez pedig visszafogja az innovációs kedvet, de a gazdaság újraindulása jó apropót adhat az innovációk felpörgetéséhez” – tette hozzá Németh Balázs.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS