Kétmilliárd forintból fejlesztett a Pápai Hús

Kétmilliárd forintból fejlesztett a Pápai Hús
2021. 07. 14., 14:30

Átadta kétmilliárd forintos beruházását a Pápai Hús Kft. Az évszázados múltú cég a most üzembe állított új gépekkel növelheti a termelését, és ki tudja szolgálni a gyorsan változó élelmiszerfogyasztói igényeket.

Befejeződött a Pápai Hús Kft.-nél az a 2019 végén indult technológiafejlesztési program, amelyben főként a sonka, bacon és a hagyományos töltött termékei előállításához szükséges feldolgozó- és csomagoló berendezéseket telepítettek a cég pápai gyárába.

Az üzembe állított 26 féle új gép jelentősen meggyorsítja a gyártást, 40 százalékkal több sonka és füstölt áru, valamint 30 százalékkal több bacon előállítását teszi lehetővé. Ezen felül elősegíti a változó fogyasztói igényeknek megfelelő prémium minőségű és kiszerelésű termékek készítését.

Az összesen 2,024 milliárd forintos beruházási folyamat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) segítségével valósult meg. A Pápai Hús a fejlesztéshez 747 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. A cég a beruházást ezen felül a Magyar Fejlesztési Banktól felvett 769 millió forintos kedvezményes hitelből és 508 millió forintos önerőből finanszírozta.

Pápán és környékén generációról generációra hagyományozódott az az élelmiszergyártási szaktudás, ami máig az alapja a Pápai tevékenységének. A vállalat több mint száz éves fennállása alatt akkor tudott a legsikeresebb lenni, amikor erre a szaktudásra építve a termékfejlesztésben képes volt megelőzni a piacot, miközben a legkorszerűbb technológiát alkalmazta – mondta a beruházás átadásán Szappanos Péter. A Pápai Hús ügyvezetője szerint a 2016 óta az új tulajdonos elkötelezett támogatásával ismét fejlődési pályára állt a cég. A most lezárult fejlesztés ennek a folyamatnak a fontos állomása, lehetővé teszi, hogy a Pápai minőségi termékeivel kihasználja a piaci lehetőségeit.

Szappanos Péter úgy látja, hogy az élelmiszeripar és benne a húsipar jelentős átalakuláson megy keresztül az egész világban. A sikerhez új szemléletre, bátor döntésekre, gyors technológiai és termékfejlesztésekre van szükség.

A kapacitást és a hatékonyságot egyszerre növelő beruházás is mutatja, hogy a Pápai Hús ismét a hazai és külföldi élelmiszeripar leginnovatívabb szereplői közé akar kerülni, ahogyan tette ezt száz évvel ezelőtt is. Meg akarjuk őrizni a tradícióinkat, amelyekhez hozzátartozik az újra való nyitottság, a fogyasztó igény elébe menő termékfejlesztés – mondta a beruházásavatón a cég vezetője.

Az 1913-ban alapított pápai üzem tevékenysége kiterjed a sertésvágásra és darabolásra, előhűtött és fagyasztott hús, füstölt és hőkezelt húskészítmények, sonka és szalonna előállítására. A nagy hazai húsipari vállalatok közül elsőként a Pápai 2020-ban vegán húspótló termékek gyártásába kezdett. A cég közel 700 főt foglalkoztat, beszállító partnerei révén pedig közvetve további 1800-2000 környékbelinek nyújt megélhetést.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS