Készpénzmentessé válik a jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán

2020. 03. 23., 15:15

A járványügyi helyzetre tekintettel az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében hozott új, rendkívüli intézkedés értelmében március 23-tól készpénzmentessé válik a jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán, továbbá március 25-én üzemkezdettől pedig tanszüneti menetrend lép érvénybe – közölte a Volánbusz Zrt. a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel közös közleményében hétfőn.

A Volánbusz Zrt. és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. megállapodása alapján az autóbuszközlekedési társaság valamennyi helyközi járatán, valamint azon települések helyi járatain, ahol a Volánbusz a szolgáltató, elérhetővé válik az applikációban történő, készpénzmentes jegyvásárlás.

A megállapodás szerint azokat az utasokat, akik az applikációban vásárolják meg jegyeiket a Volánbusz járataira, nem terhelik pluszköltségek, vagyis az elektronikus jegyek ára megegyezik a hagyományos, papíralapú jegyekével. A teljes árú jegyek mellett elérhetők lesznek az 50 és 90 százalékos kedvezménnyel válthatók is - írják a közleményben.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a Volánbusz szakemberei azon dolgoznak, hogy legkésőbb a hónap végéig bérletvásárlási lehetőséggel is bővüljön az alkalmazás.

A mobilalkalmazás segítségével a jegy bárhol, bármikor megvásárolható, akár közvetlenül a járat indulása előtt is. A mobiljegy használatához az utasnak iOS vagy Android operációs rendszerű mobiltelefonjára le kell töltenie az Nemzeti Mobilfizetési Zrt., vagy valamely viszonteladója – jelenleg az OTP Simple – által működtetett közlekedési mobiljegy-alkalmazást, és abban regisztrálnia kell magát.

A jegyvásárlás során az utasnak meg kell adnia az utazásához használni kívánt járat tervezett indulási időpontját. A kiválasztott terméket a felhasználó egyenlegéről vagy bankkártyája segítségével tudja kifizetni. Az alkalmazások elérhetőek a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapján.

A mobiljegyek vásárlásához és felhasználásához az utas készülékének minden esteben mobil adatkapcsolattal kell rendelkeznie, ahogyan a megvásárolt jegy ellenőrzése alkalmával is.

A mobilalkalmazásban nem választhatók ki az indulási és célállomások, a helyközi járatokra szóló jegyeket az indulási és érkezési állomás közötti kilométertávolság kiválasztásával lehet megvásárolni.

Az adott távolsághoz tartozó adatok – az indulás és az érkezés helyét beírva – a menetrendek.hu rendszerében találhatók meg, amely az applikációból közvetlenül is elérhető.

A közlekedési mobiljegyek használata a veszélyhelyzeti időszakban nagyban segíti a gépjárművezetők és a pénztárosok jegy- és bérletértékesítési tevékenységének csökkentését, kiváltását.

A helyi és helyközi viszonylatokban továbbra is válthatók papíralapú jegyek a szokásos elővételi módokon, de a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a Volánbusz azt kéri, hogy kormány tanácsának megfelelőlen csak az vegye igénybe a közösségi közlekedést, akinek halaszthatatlanul szükséges. Az autóbusz-társaság kéri továbbá, hogy aki csak teheti elektronikus úton váltsa meg jegyét.

A mobiljegyvásárlás bevezetésével egyidőben a társaság minden helyi, országos, regionális és távolsági járatán felfüggeszti az első ajtónál történő felszállást, a járművezetőket szalagkordonnal határolják el az utastértől.

Március 25-én, szerdán üzemkezdettől tanszüneti menetrend lép érvénybe a Volánbusznál.

Az országos veszélyhelyzettel összefüggő, a társaság autóbuszjáratait, menetrendjét, jegy- és bérletváltási szabályait érintő változásokról az utasok a volanbusz.hu/koronavírus oldalon tájékozódhatnak. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS