Jövő áprilistól a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető diákhitel

2020. 08. 08., 13:30

Jövő áprilistól a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető diákhitel – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szombaton az MTI-vel.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, valamint Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója tájékoztatása szerint a felnőttképzés és a szakképzés megújításának újabb lépéseként a kormány a két évtizedes múltra visszatekintő, nemzetközi szinten is elismert magyar diákhitelezés kibővítéséről döntött.

A közlemény szerint az intézkedés célja a megújult szakképzés még versenyképesebbé tétele, illetve a felnőttképzésekben résztvevők számának növelése.

Az új képzési hiteleket a felsőoktatási diákhitelekhez hasonlóan hitelbírálat és biztosíték nélkül igényelhetik a 18 és 55 év közöttiek. A Diákhitel Központ új termékei az iskolarendszerű szakképzésben több mint ötvenezer, a felnőttképzésben pedig akár százezer, összesen tehát 150 ezer felnőtt számára jelentenek majd segítséget.

Mint írták, a költségvetési kamattámogatásnak köszönhetően a szabad felhasználású képzési hitel a felsőoktatási Diákhitellel azonos – jelenleg 1,99 százalékos – kamatozású, míg a kizárólag képzési díjakra fordítható kötött felhasználású hitel kamatmentes lesz. A szabad felhasználású hitel havonta legfeljebb 150 ezer forint lehet, hasonlóan a felsőoktatásban elérhető szabad felhasználású hallgatói hitelhez. A kötött felhasználású hitel mértéke az iskolarendszerben folytatott szakképzés esetén a képzés díjához igazodik, a szakképesítésre vagy részszakmára felkészítő felnőttképzéseknél pedig maximum 500 ezer forint lehet.

A tárca tájékoztatása szerint a törlesztést a képzések elvégzését követő negyedik hónapban kell megkezdeni, a teljes összeget minimum egy, maximum tíz év alatt kell visszafizetni. A képzési hiteleknél is érvényesíthető lesz a családi kedvezmény: a Diákhitel Központ a második gyermek megszületése esetén az édesanya felvett képzési hitelének felét, míg a harmadik gyermek megszületése után a teljes hitelösszeget elengedi. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS