Jelentősen nőtt a Richter nyeresége és árbevétele 2020-ban

2021. 02. 26., 15:15

A Richter Gedeon Nyrt. 2020-ben 115,164 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 126,5 százalékkal nagyobb az előző évinél – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.

A társaság éves árbevétele 566,776 milliárd forint volt, 11,6 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint.

Tavaly az utolsó negyedévben 21,748 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el a Richter, a bázisidőszakban mért 13,617 milliárd forint veszteség után. Az árbevétel az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,4 százalékkal nőtt, 150,387 milliárd forint lett tavaly az utolsó negyedévben.

Orbán Gábor, a társaság vezérigazgatója a jelentésben kiemelte, a Richter 2020-ban, a nehezített körülmények ellenére is teljesítette küldetését: elérhető árú és magas minőségű készítményeiket tavaly is megfelelő mennyiségben tudták biztosítani szerte a világon. Hozzátette, árbevételük és fedezeti hányadaik a tervek szerint vagy a felett alakultak, amiben a javuló jövedelmezőségű alaptevékenységen túl a Vraylar amerikai felfutása különleges szerepet játszott.

A vezérigazgató a jelentésben arról is beszámolt, hogy miután megvásárolták a Johnson & Johnson leányvállalatának, a Janssen-nek az Evra fogamzásgátló tapaszát, a Richter a világ legszélesebb körű női fogamzásgátló megoldásait nyújtó vállalattá vált.

A jelentés szerint a gyógyszergyártási szegmens 2020-as árbevétele Magyarországon 41,086 milliárd forint lett, ami forintban 3,2 százalékos éves növekedés. Magyarországon a teljes gyógyszerpiac növekedése 7,3 százalékos volt, a Richter termékek kiskereskedelmi forgalma 1 százalékkal emelkedett a rendelkezésre álló adatok alapján. A Richter a magyarországi piaci szereplők rangsorában 4,6 százalékos részesedéssel az ötödik helyen áll. A vényköteles patikai piacot tekintve a Richter 7,3 százalékos piaci részesedéssel a második legnagyobb forgalmazó.

Szintén a gyógyszergyártási szegmenset tekintve az Európai Unióban, a magyarországi piac nélkül, a társaság árbevétele 389,9 millió eurót tett ki, ami 0,7 százalékos éves növekedés.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A csütörtöki kereskedésben a papírok árfolyama 150 forinttal, 1,74 százalékkal 8770 forintra erősödött. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9065 forint, a legalacsonyabb 5200 forint volt. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS