Jelentős fordulat előtt áll a vállalati mobilitás

2020. 08. 10., 16:45

Az Arval Magyarország gépjármű tartós bérleti szolgáltató szerint egy év alatt több területen is változás következett be a hazai cégek közlekedési igényeiben. 2019 első féléves adatait az idei év azonos időszakával összehasonlító kutatásukból kiderült, hogy bár csökkent az új járművek iránti kereslet, az egyéni mobilitás iránti igény mégis nőtt a partnereik körében. A változások magukkal hozták az elektromos hajtású járművek 50 százalékos növekedését is a cég flottájában.

Az Arval Magyarország hazai adatai alapján készült összehasonlító elemzés szerint egy év alatt gyökeresen átalakultak a vállalatok elvárásai a céges flották terén. Noha a szereplők igénye növekszik az új járművekre, az elmúlt időszakban mégis inkább kivártak a vásárlásokkal: az új autók beszerzése közel 25 százalékkal esett vissza. Ez azonban nem csak a járványnak tudható be: a britek kiválása az Európai Unióból, az ezzel együtt járó kereskedelmi- és vámháborúk már 2019 végére jelentősen csökkentették az új autók iránti keresletet.

A 2020 első felében jelentkező krízis már csak olaj volt a tűzre. Az utóbbi hónapok gyártói leállásai, illetve a csökkentett kapacitású működés miatt kitolódott a beszerzési határidő, limitált raktári készletekből pedig nem lehet minden igénynek megfelelő autót választani. Ezért is döntött úgy sok partner, hogy elhalasztja a beszerzéseket és tovább használja a meglévő járműveket, ezzel pedig az autók átlagos életkora is nőtt 2019-hez képest.

Bár az autók iránti kereslet első féléves csökkenése az Arval elemzése alapján is jól kimutatható (az otthoni munkavégzés miatt a vállalati autók használata sok szektorban lecsökkent, a megtett kilométerek száma az előző év hasonló időszakához képes 40%-kal esett vissza itthon), több olyan partnerrel is kapcsolatban állnak, akiknek éppen a rendkívüli időszakban volt szükségük gépjárműflottájuk bővítésére.

„Azonnal alkalmazkodtunk a különböző szektorokban felmerülő váratlan helyzetekhez. Ahol a gazdasági visszaesés miatt csökkent a létszám, ott a flottát is csökkentettük, de volt, ahol épp ellenkező kérés merült fel és középtávú bérleti konstrukcióval bővíteni kellett a gépjárműparkot, hogy a fokozott terhelés mellett is biztonságosan kiszolgálják partnereiket a vállalatok”– ismertette Banovic Aleksandra, az Arval Magyarország kereskedelmi és marketing igazgatója.

Elmondta azt is, hogy az Arval a BNP Paribas leányvállalataként stabil pénzügyi hátterének köszönhetően sikeresen kezelte a járvány alatti időszakot, és folyamatosan partnerek voltak a szerződések ügyfelek számára kedvező meghosszabbításában.

Már a járványidőszak elején jelentősen csökkent a közösségi közlekedés kihasználtsága, az utazásra kényszerülők inkább az egyéni közlekedési eszközök valamelyikét választották, például a kerékpározást vagy a rollerezést. Az egészségügyi intézkedések miatt most azonban egyelőre az autó jelenti a legbiztonságosabb egyénileg használható járművet, hiszen a tisztaságáért, utasaiért a használója saját maga felel, ez pedig a munkavállalók céges autóinak használatakor is új igényeket vetett fel.

Míg korábban akár többen is használhattak egy adott autót, mostanra egyre inkább utaznának egyedül. Erre az Arval több partnere is úgy reagált, hogy több, középtávú bérleti flottából gyorsan elérhető járművet állított munkavállalói szolgálatába, ezzel is biztosítva, hogy egy ember egy autót használhasson az átmeneti időszakban. Ennek köszönhetően városi terepjárókból közel 24 százalékkal, pickupokból közel 30 százalékkal több került forgalomba az Arval Magyarország flottájában az elmúlt évhez képest.

Az üzleti mobilitás kapcsán persze nemcsak a vállalati járművek számában történtek nagy változások, a flottákon belüli üzemanyag-mix megoszlása is jelentős átalakuláson ment keresztül. Míg 10-15 évvel ezelőtt a dízel uralta a piacot, néhány éve a benzines autók vették át az első helyet. Ez egészen addig tartott, amíg meg nem jelent az alternatív hajtás: a 2020 elején életbe lépő WLTP szabályozás miatt az autóipari szereplőknek azonnali szemléletváltásra volt szükségük, így a jövőbeli kínálat is várhatóan az alternatív hajtástechnológiák irányába húz majd.

Mivel a töltőhálózat is óriási ütemben fejlődik, ezért lassan semmi nem szab gátat annak, hogy a cégek flottája akár pár éven belül zömében ilyen autókból álljon. Figyelemreméltó, hogy az elmúlt évben már az Arval Magyarország ügyfelei által rendelt járművek között is megduplázódott a hibrid hajtásúak száma és 50 százalékkal nőtt a tisztán elektromos autók száma is.

„A koronavírus-járvány alatt jelentős fordulatot vett a vállalati flottapiac, ami kedvezőtlen változások mellett néhány üdvözlendő új trendet is elindított. A gazdasági visszaesésből már elkezdett kilábalni a hazai szektor is, folyamatosan nő az autók, különösen az alternatív hajtású gépjárművek iránti kereslet. Ugyanígy ugrásszerűen megnőtt a mikromobilitási megoldások népszerűsége is, elég csak a kerékpár-boomra gondolni. Ennek hatására elindulhat egy nagyon kedvező átrendeződés a piacon, ahol a dízel, a benzines, a hibrid, illetve az elektromos autók is végre megtalálhatják a saját, használati mód alapján ideális közegüket. Az ezek között lévő kisebb hézagokat, átmeneteket pedig kitölthetik a mikrojárművek. Az Arval Magyarországnál, illetve globális szinten is figyelemmel követjük ezeket a változásokat, mobilitási igényeket, és ezek mentén alakítjuk a szolgáltatási portfóliónkat– mondta Banovic Aleksandra.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS